Szórakozás

Szilágyi Szilvi a Nyerő Párosról: Nem ítélem el azokat, akik szerepelnek ezekben, de nekünk nincs szükségünk ilyesmire

Christian Vierig / Getty Images
Christian Vierig / Getty Images
Szinte az összes páros realitybe hívták már őket Caramellel.

Szilágyi Szilvi és Molnár Ferenc Caramel második gyereke, Molnár Miron Ferenc a múlt héten született, az influenszer pedig a minap a követői kérdéseire válaszolt, többek között az anyaság témakörében is. Mint írta, a második szülését könnyebbnek élte meg, mint az elsőt, illetve azt is elárulta, hogy ha ismét kislányuk született volna, Ellának nevezték volna.

Szilágyit arról is kérdezték, a férjével szerepelnének-e együtt páros vetélkedőkben, mire az influenszer elmondta, nem terveznek ilyesmit.

Szinte az összes ilyen műsorba hívtak már minket at elmúlt évek alatt. Abszolút tudatosan mindegyiket elutasítjuk! Nem ítélem el azokat, akik szerepelnek ezekben, de azt gondolom, hogy tőlünk távol áll az ilyesmi, és nincs szükségünk rá

hangzott a válasz.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik