Kultúra

Életrajzi film készül Snoop Doggról

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Régóta várt projekt ez a rapper életében.

A Universal Pictures bejelentette, hogy film készül az amerikai rapper, Snoop Dogg életéről, melynek producere maga a zenész lesz – írja az MTI. A forgatókönyvet a korábban két Fekete párduc film forgatókönyvéért felelős Joe Robert Cole írja, valamint a Veszély S elemek című film rendezője, Allen Hughes rendezi.

Sokáig vártam, hogy megcsináljam ezt a projektet, mivel a tökéletes rendezőt, tökéletes írót és a legnagyobb stúdiót szerettem volna bevonni, akik megértik az örökséget, amit a filmvásznon próbálok megjeleníteni, és az örökséget, amelyet magam után szeretnék hagyni

– nyilatkozta a zenész.

A Universal korábban az N.W.A. rapegyüttes történetét forgatta le a 2015-ös Egyenesen Comptonból című filmben, és ez a stúdió készítette Eminem életrajzi filmjét is, a 8 mérföldet 2002-ben. Cole szerint a stúdió bebizonyította, hogy képes egy ilyen történetből valami különlegeset létrehozni. Az 51 éves Snoop Dogg – polgári nevén Calvin Cordozar Broadus Jr. Dr. Dre közreműködőjeként az 1990-es évek elején tört be nyugati parti rapszcénába, és több mint 35 millió albumot adott el világszerte három évtizedes karrierje során – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik