Élő Nagyvilág

Ukrajna szerint az oroszok a lakásoktól a szennyvízcsatornákig mindent aláaknáztak Herszonban

Celestino Arce / NurPhoto / AFP
Celestino Arce / NurPhoto / AFP

A Ukrajnában zajló háború szerdai fejleményei itt kereshetők vissza.

A litván elnök szerint erősíteni kell kelet felé a NATO-t

A NATO keleti szárnya további erősítéséről kellene tárgyalni a NATO júliusi csúcstalálkozóján, amelyet Vilniusban tartanak – jelentette ki Gitanas Nauseda litván elnök csütörtökön Varsóban, Andrzej Duda lengyel elnökkel közös sajtóértekezleten.

Nauseda kétnapos lengyelországi látogatásra érkezett csütörtökön. A lengyel elnökkel folytatott tárgyalásokat követő sajtóértekezleten megerősítette: Litvánia a július 11-12-én Vilniusban esedékes NATO-csúcstalálkozóra készül.

Joe Klamar / AFP

Újságírói kérdésre kiemelte: országa szempontjából fontos a légvédelmi rendszer erősítése.

Ez nemcsak az Air Policing nevű (a balti országok légterét felügyelő) missziót jelenti, hanem teljeskörű védelmet

– tette hozzá, aláhúzva: a politikai döntésekben nagyon pontosan kell megállapítani a prioritásokat.

A védelem nélküli légtér vesztességekkel jár

– érvelt Nauseda, utalva az ukrajnai háborúra, valamint figyelmeztetett a Litvániát is érő katonai támadások, provokációk lehetőségére.

Nauseda a csúcson megvitatandó másik témának nevezte a védelmi képességek további erősítését a NATO keleti szárnyán. Litvánia a német katonai jelenlét növelésére számít saját területén, ennek érdekében infrastrukturális beruházásokat valósít meg, és a jövőben a bruttó hazai termék akár három százalékára is növelhetné védelmi kiadásait – közölte.

Andrzej Duda felszólalásában kiemelte: a találkozót a lengyel állami ünnep, a függetlenség napja előtt szervezték, ami a lengyel és a litván nemzet szabadságszeretete miatt is jelentős. Ez az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna szuverenitásával is összefügg – tette hozzá.

Történelmünk során tökéletesen bebizonyosodtunk arról, hogy szabadságunkra, szuverenitásunkra, függetlenségünkre az egyik legnagyobb fenyegetést éppen az orosz agresszió, az orosz imperializmus jelentette

– fogalmazott Andrzej Duda. Nauseda és Duda pénteken Varsóban együtt vesznek részt a lengyel függetlenség napjának központi megemlékezésén.

(MTI)

A brit miniszterelnök beszélt Zelenszkijjel, egyetértettek, hogy a herszoni kivonulás komoly eredmény

A brit miniszterelnök és az ukrán államfő szerint komoly eredmény az ukrán fegyveres erők szempontjából az orosz haderő kivonása Herszonból.

A Downing Street tájékoztatása szerint Rishi Sunak és Volodimir Zelenszkij csütörtökön telefonos megbeszélést tartott, és egyetértett abban, hogy az orosz kivonulás Herszonból tükrözi egyben az Ukrajna elleni orosz katonai offenzíva gyengeségeit is.

A két vezető szerint ugyanakkor továbbra is helyénvaló a helyzet óvatos megítélése mindaddig, „amíg nem lobog az ukrán zászló a város felett”.

Wiktor Szymanowicz / ANADOLU AGENCY / AFP

Rishi Sunak az ukrán államfővel tartott megbeszélésen megerősítette, hogy Nagy-Britannia folytatja Ukrajna katonai segélyezését. A brit kormányfő közölte, hogy London ezer föld-levegő típusú rakétát ad át Ukrajnának, emellett több mint 25 ezer olyan egyéni felszerelési egységcsomagot szállít, amelyet az ukrán katonák szélsőségesen hideg téli időjárás esetén tudnak használni.

A londoni miniszterelnöki hivatal már a hét elején bejelentette, hogy felszerelésekkel segíti az ukrán hadsereget a téli hadviselésben.

E szállítmányokban a szélsőséges hidegben viselhető 25 ezer téli katonai ruházati egységcsomag mellett szerepel 12 ezer egységnyi olyan felszerelés – köztük 150 nagy befogadóképességű, fűthető katonai sátor -, amely lehetővé teszi a katonák számára a szabadban alvást rendkívül hideg időben is.

(MTI)

Az EU nem fogja elfogadni az Ukrajnában vagy Georgiában kiállított orosz útleveleket

Az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács (ET) elnöksége és az Európai Parlament (EP) ideiglenesen megállapodott arról, hogy az EU nem fogadja el az Ukrajnában vagy Georgiában kiállított orosz úti okmányokat – közölte csütörtökön a két uniós testület.

A határozatról szóló hivatalos sajtóközlemény szerint a megállapodás válasz Moszkva Ukrajnával szembeni indokolatlan katonai agressziójára, valamint Oroszország azon gyakorlatára, hogy a megszállt régiók lakosai számára orosz útleveleket állít ki.

A megállapodás értelmében Ukrajna orosz megszállás alatt álló régióiban és Georgia szakadár területein – Abháziában és Dél-Oszétiában – kiállított orosz útleveleket nem fogadják el érvényes úti okmányként az európai vízum megszerzéséhez vagy a schengeni térség határainak átlépéséhez.

A határozat célja, hogy biztosítsa a külső határok és a közös vízumpolitika megfelelő működését, valamint az uniós tagállamok biztonságának védelmét.

Az elfogadott szöveget az ET-nek és az EP képviselőinek még jóvá kell hagyniuk, mielőtt a hivatalos elfogadási eljárást elkezdenék.

(MTI)

Haditechnikát vontak ki az orosz erők Herszonból

Herszoni lakosok látták, amint orosz haditechnikai eszközök és Kamaz teherautók vonulnak a Dnyeper (Dnyipro) folyón átívelő Antonyivszkij-híd felé – közölte Halina Luhova, Herszon város ukrán katonai adminisztrációjának vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A helyzet feszült, bonyolult. Nincs internet. A megszálló hatóságok mindent megtettek annak érdekében, hogy ne legyen internet a városban. Tegnap este óta senkivel nem tudtam kommunikálni, így csak olyan információval rendelkezem, amely tegnap elérhető volt

– mondta a tisztségviselő. Közölte, hogy herszoni lakosok elmondása szerint szerda este orosz haditechnikai eszközök mozgását figyelték meg. Ezenfelül Kamaz teherautókat láttak oszlopban haladni és néhány, a helyiektől eltulajdonított személygépkocsit. A járművek elhagyták Sznyihurivkát az Antonyivszkij-híd irányába.

Nagy volt a torlódás, oszlopokban haladtak – jegyezte meg Luhova. Elmondta, hogy Herszonban nincs üzemanyag. Priozerne és Kamisani falvakban eltörtek a gázvezetékek, az emberek fűtés nélkül maradtak. Ugyanez a helyzet Bilozerka településen is, Herszonban pedig helyenként nincs áramellátás. (MTI)

Merényletveszéllyel magyarázzák, hogy miért nem megy el Putyin Balira

Vlagyimir Putyin azért nem megy el a G20-országok vezetőinek Bali szigetén tartott csúcstalálkozójára, mert fél, hogy meggyilkolják – állította egy orosz politikai elemző.

A Daily Mail cikke szerint miután az indonéz rendezők hivatalosan is bejelentették az orosz elnök távolmaradását, Szergej Markov Kreml-közeli politológus arról írt, hogy igen komoly veszélyek leselkedtek volna Putyinra a találkozón.

Mikhail Metzel / SPUTNIK / AFP

Állítása szerint nagy lett volna a valószínűsége annak, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Ukrajna különleges szolgálatai merényletet kísérelnek meg az orosz vezető ellen. De, ha az élete végül nem is került volna veszélybe, akkor még mindig ott volt a megalázó helyzetek lehetősége. Markov víziója szerint még az is elképzelhető, hogy „fogyatékkal élő társadalmi aktivistákat” küldenének Putyinra, hogy zavarba ejtő helyzetbe hozzák.

Az ukránok szerint az oroszok szellemvárossá akarják tenni Herszont

Az ukrán csapatok a terv szerint folytatják offenzívájukat a déli országrészben, Herszon térségében – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsoka csütörtökön, kiemelve, hogy szerdán 12 települést szabadítottak fel a régióban, október elseje óta pedig 41-et.

Csak az elmúlt 24 órában Petropavlivka-Novorajszk irányában a védelmi erők egységei hét kilométert nyomultak előre, hat település felett vették át az ellenőrzést, és 107 négyzetkilométernyi területet adtak vissza Ukrajnának. Pervomajszke-Herszon irányában hét kilométert haladtunk előre, hat település felett vettük át az ellenőrzést, felszabadult 157 négyzetkilométer terület

– fejtette ki a főparancsnok.

Zaluzsnij elmondta, hogy október 1-je óta Herszon irányában az ukrán csapatok az ellenség védelmének mélyére, csaknem 36,5 kilométert nyomultak be, a visszafoglalt terület teljes területe pedig eléri az 1381 négyzetkilométert. Az ukrán erők ez idő alatt 41 települést vettek vissza.

A főparancsnok szavai szerint az ukrán erők a megyeszékhely, Herszon irányában megsemmisítették az orosz csapatok logisztikai útvonalait, vezetési és irányítási rendszerét.

Az ellenségnek nem volt más választása, mint a menekülés

– jegyezte meg. Kijelentette ugyanakkor, hogy nem tudja sem megerősíteni, sem cáfolni az orosz megszálló csapatok Herszonból való kivonásáról szóló információkat.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője nyilvánosságra hozta, hogy az ukrán hadsereg visszavette az ellenőrzést a herszoni régióval szomszédos Mikolajiv megyében lévő Snyihurivka település fölött. Jermak videofelvételt is közzétett a Twitteren, amelyen az látható, hogy a helyi lakosok tapssal fogadják az ukrán katonákat.

Mihajlo Podoljak, Jermak tanácsadója a Twitteren azt írta, szerinte Oroszország azt tervezi, hogy Herszont rommá lövi a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partjáról. Kijelentette, hogy Oroszország „szellemvárossá” akarja változtatni Herszont.

Az orosz hadsereg mindent aláaknáz, amit csak lehet: lakásokat, csatornákat. Így néz ki az orosz világ: jöttek, raboltak, ünnepeltek, megölték a tanúkat, romokat hagytak maguk után, aztán elmentek

– fogalmazott a tanácsadó.

Olekszij Hromov, az ukrán vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy szerdán az ukrán csapatok bizonyos területeken két kilométeres távolságban nyomultak előre a keleti országrészben lévő Luhanszk megyében.

A védelmi erők fokozatosan szabadítják fel az ukrán területeket a betolakodóktól. A luhanszki régióban csak az elmúlt nap folyamán csapataink bizonyos irányban két kilométert is előrehaladtak

– fogalmazott a katonai vezető.

Volodimir Zelenszkij szerda éjjeli videoüzenetében óva intette a moszkvai vezetést attól, hogy megkísérelje felrobbantani a Herszon megyei kahovkai vízerőművet, amely nagy területet árasztana el és vízellátás nélkül maradna a zaporizzsjai atomerőmű. Kijelentette, hogy ez a tett hadüzenetet jelentene az egész világgal szemben.

(MTI)

A NATO-főtitkár Ukrajna újabb győzelmének nevezte a herszoni kivonulást

Jens Stoltenberg csütörtökön közölte, kíváncsian várja, hogy alakul Oroszország kivonulása Herszonból, de ha a hír megerősítést nyer, az Ukrajna újabb győzelmének tekinthető.

Meg kell néznünk, hogy alakul a helyzet a helyszínen a következő napokban. Az világos, hogy Oroszországra nagy nyomás nehezedik, de ha elhagyják Herszont, az újabb győzelmet jelentene Ukrajna számára

– mondta Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel Rómában folytatott tárgyalása után a NATO-főtitkár.

(Al Jazeera)

Riccardo De Luca / Anadolu Agency (Photo by RICCARDO DE LUCA / ANADOLU AGENCY / AFP

Az utolsó várost is visszafoglalhatták az ukránok Mikolajiv régióban

Az ukrán csapatok csütörtökön azt állították, hogy visszafoglalták az orosz erőktől Sznihurivka városát. A közösségi médiában és az ukrán állami televízió által közzétett videofelvételeken ezt felszabadításként ünnepelték.

Mikolajiv régióban ez volt az utolsó olyan város, amelyet az oroszok által megszálltnak lehetett tekinteni. A település elhelyezkedése miatt rendkívül fontos: a Herszon felé vezető út ellenőrzése szempontjából stratégiai jelentősége van.

Szlovákia határozottan támogatja Finnország NATO-csatlakozását

Sauli Niinistö finn államfő csütörtökön reggel hivatalában fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt. Heger a találkozón elmondta, Szlovákia határozottan támogatja Finnország NATO-csatlakozását.

Szlovákia szeptemberben ratifikálta Finnország és Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét.

Heikki Saukkomaa / Lehtikuva / AFP Eduard Heger és Sauli Niinistö Helsinkiben 2022. november 10-én.

A szlovák miniszterelnök csütörtökön az Ukrajnának nyújtandó rövid- és hosszútávú segítségről is tárgyalt a finn elnökkel. Niinistö a szlovák autóiparról és az energiaválság következményeiről érdeklődött.

Heger szerdán ellátogatott a Puma 22 hadgyakorlat helyszínére, Lengyelországba. Csütörtökön pedig találkozik Sanna Marin finn miniszterelnökkel is, majd a Helsinki Egyetemre látogat.

Heger Finnországból egyenesen Csehországba utazik, ahol Petr Fiala cseh miniszterelnökkel tárgyal a határellenőrzés kérdéseiről. Pénteken délután Észtországba látogat, és Kaja Kallas miniszterelnökkel találkozik Tallinnban.

(MTI / Új Szó)

Az ukránok szerint az oroszok a folyó túlpartjáról tervezik lőni Herszont

Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó csütörtökön azt mondta: Oroszország a „halál városává” akarja tenni Herszont.

Az elnöki tanácsadó azzal vádolta az oroszokat, hogy a lakásoktól egészen a szennyvízcsatornákig mindent aláaknáztak, és most a Dnyeper túlpartjáról tervezik ágyúzni a várost.

Ez egy nappal az után hangzott el, hogy az orosz védelmi miniszter elrendelte a csapatkivonást Herszonból, és sürgette a védelmi vonalak visszavonását a Dnyeper túlsó partjára.

Kivonul a Mazda is Oroszországból

A japán Mazda autógyár bejelentette, hogy a vállalat kiszáll oroszországi vegyesvállalatából. A cég közlése szerint októberben megállapodást írtak alá az oroszországi üzletágban fennálló teljes tőkerészesedésük átruházásáról vegyesvállalati partnerükkel, a Sollersszel.

A Mazda márciusban állította le az alkatrészek szállítását Oroszországba, és a következő hónapban befejezte működését „a 2022 februárjában kialakult ukrajnai helyzet miatt” – derül ki a közleményből.

Bár a vállalat tárgyalásokat folytatott a Sollersszel, nem lát módot az üzlet újraindítására

– írták.

Russian Presidential Press and and Information Office / ANADOLU AGENCY / AFP Kogai Masamichi, a Mazda Motor Corporation reprezentatív igazgatója és igazgatótanácsának elnöke, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Abe Sinzó japán miniszterelnök, Vadim Shvetsov, a Sollers vezérigazgatója és a vlagyivosztoki Mazda-gyár dolgozói 2018. szeptember 10-én.

A másik japán autógyártó, a Toyota szeptemberben jelentette be döntését az oroszországi gyártás leállításáról.

(Al Jazeera)

Zelenszkij: az oroszok herszoni kivonulása inkább csak átcsoportosítás lehet

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még szerdán azt mondta: Oroszország kivonulása Herszon közeléből olyan stratégiai lépés lehet, amely inkább az erőik átcsoportosítását jelenti. Szerinte erre utal az is, hogy az oroszok Herszonban lakásokat is elfoglaltak.

Az orosz állami média szerdán arról számolt be, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter elrendelte az orosz erők kivonását a Dnyeper folyó nyugati partjáról, Herszon régióban. Parancsa éppen akkor érkezett, amikor az ukrán erők két irányból nyomulnak előre Herszon városa felé.

(CNN)

A török elnök pozitív fejleménynek tekinti az oroszok kivonulását Herszonból

Pozitív lépésnek nevezte Recep Tayyip Erdoğan török elnök, hogy Oroszország kivonja csapatait a dél-ukrajnai Herszon város közeléből.

Erdogan egy sajtótájékoztatón beszélt a Moszkva és Kijev közötti tárgyalások kilátásairól, mielőtt üzbegisztáni látogatására indult a türk államok csúcstalálkozójára.

(Reuters)

MEHMET ALI OZCAN / ANADOLU AGENCY / AFP

Kevesebb, mint kilencezer menekült jött Ukrajnából szerdán

Szerdán 4972 fő lépett be Magyarországra az ukrán-magyar határszakaszon. A román-magyar határszakaszon belépők közül 3998 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság friss közleményéből.

A beléptetettek közül a rendőrség 185 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Az ukrajnai háború elől 2022. november 9-én nem érkeztek Budapestre vonattal.

Putyin nem megy el a G20-ak jövő heti találkozójára

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt a G20 országok vezetőinek jövő heti találkozóján Bali szigetén – közölte csütörtökön Jodi Mahardi, az indonéziai kormány tengerészeti és befektetési ügyekért felelős miniszterének szóvivője.

A találkozón az orosz elnököt Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli majd. Az orosz elnök csak virtuálisan csatlakozik az egyik megbeszéléshez – mondta.

(Reuters)

USA: Százezer orosz katona halt meg vagy sebesült meg Ukrajnában

Mark Milley az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerdán azt közölte, hogy 40 ezer ukrán civil és „jóval több, mint” 100 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az immár kilencedik hónapja tartó háborúban. A helyzet a másik oldalon is hasonló lehet – tette hozzá.

Milley azt is elmondta, hogy Oroszország 20-30 ezer katonát volt össze Herszonban, és emiatt a teljes visszavonulás akár több hetet is igénybe vehet.

(AP)

Olvasói sztorik