Belföld

Súlyosabb büntetést kaptak az áldozatukat akasztással vallató emberrablók

Súlyosabb büntetést szabott ki a Fővárosi Ítélőtábla annak a bandának a tagjaira, akik elrabolták, majd egészen horrorisztikus módon vallatták az áldozatukat.

A Budapest Környéki Törvényszék májusában hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Az eljárás alatt ismeretlen helyre távozó húszas éveiben járó elsőrendű vádlottat  hét év szabadságvesztésre ítélték személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt.

Az eljáró törvényszék a másik két terheltet ugyancsak személyi szabadság megsértése bűntettében, illetve testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, a felnőtt bűntársat 4 év börtönbüntetésre, a legfiatalabb elkövetőt pedig 2 év és 6 hónap fiatalkorúak börtönére ítélték.

A Pest megyei faluban élő elkövetők 2018 karácsonyán a településen kocsikáztak este kilenc körül, amikor meglátták az utcán sétáló sértettet, akkor megálltak és a járműbe kényszerítették.

Azt feltételezték, hogy meg tudja majd nevezni azt a személyt, aki az elsőrendű vádlottól korábban szerszámokat lopott. Először csak szóban fenyegették, majd az egyikük lakóhelyéhez érve bántalmazni kezdték az utcán és halállal fenyegették, ha nem válaszol a kérdéseikre.

Mivel az áldozatuk nem adott kielégítő választ, ezért behurcolták az udvaron lévő kazánházba, majd egy kötélből hurkot kötöttek a nyakára, és úgy vallatták, hogy akasztást imitálva, egy-egy percre fel-felhúzták a három méter magasságban lévő gerendára. A szerencsétlen ember fulladásrohamokat kapott.

Eközben az elsőrendű vádlott azzal fenyegette a sértettet, hogy levágja a lábát a nála lévő bozótvágóval, ha nem nevezi meg a tolvajt, majd egy lapátnyéllel eltörte a jobb lábszárát, bokáját és térdét.

A vallatás közben a sértett félelmében megnevezett egy falubelit, mely után levágták a kötélről és a bandavezér halállal fenyegette meg őt és családját, ha feljelenti őket. A kínvallatás után a lakása közelébe fuvarozták, majd sorsára hagyták áldozatukat, aki kúszva jutott haza, ahol segítséget hívott.

2019 tavaszán az elsőrendű vádlott tudomást szerzett arról, hogy büntetőeljárás indult az ügyben. Ekkor tanúk jelenlétében megfenyegette az áldozatot, hogy vonja vissza a feljelentését, mert ellenkező esetben elteszi láb alól.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére, eltérő jogi minősítés, különösen súlyos hátrányt okozó emberrablás bűntettének, illetve további bűnösség megállapításáért és hosszabb tartamú szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért fellebbezett. A védők felmentésért, illetve enyhébb büntetés kiszabását kérték.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban előterjesztett másodfokú kiegészítő indítványával fenntartotta az ügyészi fellebbezést. Az elsőfokú ítélet kihirdetése után kézre került a szökésben lévő bandavezér is.

A táblabíróság helyt adott az ügyészi fellebbezésnek, és társtettesként, különösen súlyos hátrányt okozva elkövetett emberrablás bűntettében mondta ki bűnösnek a banda tagjait. A bandavezér büntetését hétről tíz évre, míg a társainak hat,és három és fél évre emelte a büntetését a korábbi négy és két és fél év helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik