Élet-Stílus

„Szellemekkel” él együtt, de soha nem akar elköltözni

Egy brit férfi 23 éve él egyedül egy temetőben, de azt mondja, a világért sem költözne el onnan. Pedig állítja: már találkozott néhány szellemmel.

Marc Cox, háborús veterán és nyugalmazott sírásó immár 23 éve él a birminghami Witton temetőben, és esze ágában sincs elköltözni onnét. Amikor az emberek megkérdezik tőle, hogyan tud ott élni, csak annyit válaszol

Más emberek meghalnak azért, hogy itt lehessenek

– idézte a férfitől a Mirror brit bulvárlap.

Marc állítja: már találkozott szellemekkel is az otthonában. Eleinte nem vette komolyan a Szürke Lánynak hívott jelenséget, aki az ablakon keresztül figyelte őt, mígnem beszélgetésbe elegyedett néhány gyászolóval a sírkertben. Amikor megosztotta velük, hogy egyedül él a temetőben, megkérdezték tőle, hogy akkor mégis ki az a lány, akit mindig látni szoktak az ablakában. Habár elmondása szerint

mivel már volt háborúban, az élőktől fél, nem a holtaktól,

de a Szürke Lány esete után mégis úgy érezte, hogy még semmi sem rémisztette meg ennyire az életében.

Az elvált férfi egy másik, Amy nevű szellemről is beszámolt, aki egy ideig nem hagyta őt aludni a temetőben. Azóta már „megjavult a kapcsolatuk”, a férfi szerint ugyanis Amy valójában vigyáz rá kísérteties otthonában, hiszen még soha nem próbálta meg bántani őt.

A hátborzongató környezetet Marc gyermekei is imádják, amikor kisebbek voltak, rendszeresen játszottak el jeleneteket az Addams Family-ből a sírok között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik