Sport

Kelet élére állt a New Jersey

brodeur (brodeur, )
brodeur (brodeur, )

A New Jersey Devils jégkorongcsapata 3-1-re nyert a rivális Pittsburgh Penguins ellen az NHL-ben.

Újabb aktív napon van túl a tengerentúli profiliga, ráadásul egy keleti rangadót is rendeztek, ugyanis a Pittsburgh Penguins látogatott New Jerseybe.

A Pingvinek szerezték meg a vezetést az első harmadban, ám a vendégeknek ennyi örömük volt csak az este folyamán, ugyanis a hazai Ördögök a második felvonásban egyenlítettek, majd a záró etapban két emberelőnyös gólnak köszönhetően a maguk javára fordították az állást, végül 3-1-es győzelmet arattak. A New Jersey ezzel átvette az első helyet keleten, igaz két meccsel többet játszottak, mint a második Boston Bruins. A Bocsok aktuális mérkőzése elmaradt a nagy havazás miatt.

A Vancouver Canucks is nyerni tudott, immáron ötödször egyhuzamban. Ezúttal a Calgary Flames volt a szenvedő fél, amely ugyan még vezetett a kanadai rangadón, azonban a hazai Vancouver végül ötöt vágva nyert 5-1-re.

A legtöbb találatnak St. Louisban tapsolhattak a nézők, azonban végül csak egy pontnak örülhettek. A fordulatos összecsapáson a rendes játékidő végén 5-5-öt mutatott az eredményjelző, végül rávezetésekkel dőlt el a találkozó, ebben pedig az Anaheim Ducks bizonyult jobbnak.

Eredmények – NHL, alapszakasz
New Jersey Devils–Pittsburgh Penguins 3–1
Philadelphia Flyers–Carolina Hurricanes 4–3 – hosszabbítás után       
Detroit Red Wings–Edmonton Oilers 2–1        
Ottawa Senators–Winnipeg Jets 0–1  
San Jose Sharks–Phoenix Coyotes 0–1 – szétlövéssel            
Washington Capitals–Florida Panthers 5–0      
New York Islanders–Buffalo Sabres 2–3        
Montreal Canadiens–Toronto Maple Leafs 0–6          
St. Louis Blues–Anaheim Ducks 5–6 – szétlövéssel    
Minnesota Wild–Nashville Predators 2–1 – hosszabbítás után            
Vancouver Canucks–Calgary Flames 5–1      
Boston Bruins–Tampa Bay Lightning elmaradt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik