Nagyvilág

Lezárnak egy norvég fjordot az orosz kémbálna miatt

Norvégiában hozzák létre a világ első nyílt vízi bálnarezervátumát. A munkálatok 2023 elején kezdődnek a Hammerfest városa közelében található egyik fjord 500 hektáros területén.

A brit Guardian tudósítása szerint a rezervátum ötletének megvalósulásában nagy szerepe volt egy Oroszországban kiképzett belugának, amely a három évvel ezelőtti felbukkanása után kémbálnaként híresült el a világsajtóban.

A beluga 2019-ben norvég halászhajókat kezdett követni és kommunikált a turistákkal is, így hamarosan Hvaldimir néven internetes szenzációvá vált. Az állaton egy Szentpétervár feliratú hámot találtak, ami aztán megalapozta a kémbálna sztoriját.

Az kétségtelen, hogy a fehér belugát korábban kiképezhették és hozzászoktatták az emberi társasághoz, ezért a viselkedése is eltér a vadon élő társaiétól. A természetvédők szerint az állat a halászhajók hálói mellett tölti idejét, és a befogott lazacok közül próbál magának táplálékot szerezni, amivel jó ideje kivívta a halászok ellenszenvét.

Hvaldimir története viszont annyira megérintett egy brit vállalkozót, hogy úgy döntött, megpróbál pénzt gyűjteni egy bálnarezervátum létrehozásához. Adam Thorpe, egykori ingatlanmágnás létrehozta a OneWhale nevű jótékonysági szervezetet, és jelenleg ezen keresztül finanszírozza az állat megfigyelését és védelmét.

Mindenki beleszeretett ebbe a bálnába a YouTube videói alapján, én is 2019-ben olvastam róla a National Geographicban, hogy csodálatos személyisége van, de aggasztónak találtam, hogy háziasították

– mondta Thorpe.

A vállalkozó arra gondolt, hogy ha sikerül létrehozni egy menedéket vagy rezervátumot, amely megvédi a bálnát a hajóforgalomtól, az azt jelenti, hogy tud élelmet szerezni, és természetesebb életet élhet, mint eddig.

Thorpe engedélyt kapott a norvég kormánytól, hogy behálózza a fjordot, amely az ő tulajdonában van. A rezervátum elindításához azonban még össze kell gyűjteni 250 ezer fontot, amiből a hálókat, a személyzet szállásait, és az állatorvosi laboratóriumot finanszíroznák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik