Az oktatási és az egészségügyi intézményeknek nyújtott támogatás is számítson bele a cégek társasági adó (tao) kedvezményébe – javasolta az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke pénteken. Vajda Zoltán a szocialista párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón ismertette a jövő évi adótörvényekhez benyújtott MSZP-s módosító indítványokat, kezdeményezve többek között azt, hogy Hozzátette: az intézmények ezeket a forrásokat felhasználhatnák infrastruktúrafejlesztésre, -működtetésre, eszközök beszerzésére, vagy a munkatársak fizetésének kiegészítésére.
Az ellenzéki képviselő közölte, azt is
ez egy családnak akár százezer forint megtakarítást is jelenthetne csak a fűtési szezonban. Vajda Zoltán elmondta, az MSZP elengedhetetlennek tartja, hogy legyen adómentes a minimálbér és csökkenjen az alacsony fizetések adója, mivel ma Magyarországon kétmillióan élnek a létminimum alatt.Hozzátette: nagy figyelmet szenteltek a fideszes vagyonkezelő alapítványoknak, hiszen több kormányzati javaslat is könnyítést tartalmaz számukra. Azon véleményének is hangot adott, hogy a kormány nem fogja – a várhatóan december 7-ig ülésező – Országgyűlésnek beterjeszteni az új 2023-as költségvetést, a módosítást majd rendeletekkel oldja meg decemberben, a két ünnep között. Ha nincs takargatnivalója a kormánynak, akkor terjessze a parlament elé a jövő évi büdzsé módosítását – sürgette.