Gazdaság

Apaszabadság: erről hallgatott a kormány, sokakat csalódás érhet

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A kormány az uniós előírásoknak megfelelően a Munka törvénykönyve módosítását kezdeményezte: ezzel jövőre a duplájára emelkedhet az „apanapok” száma. Az azonban csak a paragrafusok között olvasható ki, a tárca közleményéből nem, hogy a plusz öt nap díjazása rendkívül alacsony.

Mint szerdán este megírtuk, Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. Ennek alapján a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós irányelv nemzeti jogba való átültetésével duplájára emelkedhet az „apanapok” száma, azaz az érintettek gyermekük születése után 10 munkanappal rendelkezhetnek. Gyermeke hároméves koráig ezentúl 44 munkanap szülői szabadság illetheti meg a munkavállalót (erre az időszakra az illetménye 10 százaléka járna), amit kérésének megfelelő időpontban adhat ki a munkáltatója. A törvényjavaslat passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január 1-jétől léphetnek életbe.

Az irányelv értelmében az apasági szabadság idejére az apának legalább a betegség miatti távollét idejére járó ellátás összegének megfelelő juttatásban kell részesülnie.

A TIM közleményében azonban nem említették meg, hogy az apasági szabadság első öt munkanapjára a távolléti díj 100 százaléka,

a hatodiktól a tizedik munkanapig viszont csak az illetmény 40 százaléka illeti meg az apát.

Vagyis először a betegszabadságra járó díjazást számítanák be az apáknak, ám az ötödik nap után ezt kevesebb, mint a felére kurtítanák.

A minisztérium szerint ezeket a módosításokat a kormány a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően nyújtotta be az Országgyűlés elé. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozata azonban már október végén felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány csak egyszeri 5+5 napot, azaz az uniós irányelv szerinti minimumot javasolja bevezetni, miközben a legtöbb állam 30 nap apaszabadsággal ratifikálta az irányelvet. A érdekképviselet szerint az apaszabadság díjazása is felháborítóan alacsony. Úgy látják: minden 2019 óta született gyerektől és szüleitől elvett a kormány öt együtt tölthető napot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik