Nagyvilág

Bátornak kell lenni – mondta utolsó kormányfői beszédében Liz Truss

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP

Kedden hivatalosan távozott a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és így a brit miniszterelnöki székből is Liz Truss. Utolsó beszédét a kormányfői hivatalnak helyet adó Downing Street 10. előtt tartotta meg, amelyben arra sürgette utódját, Rishi Sunakot, hogy legyen bátor.

A Guardian beszámolója szerint Truss nem kért bocsánatot az elmúlt 50 nap rendkívül kaotikus politikájáért, helyette Senecát idézte: „Nem azért nem merjük, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merjük.” Truss, aki másfél hónap után mondott le, sok sikert kívánt a hétfőn megválasztott Sunaknak, mielőtt a Buckingham palotába ment volna, hogy hivatalosan is benyújtsa a lemondását III. Károly királynak. A távozó kormányfőt a király édesanyja, II. Erzsébet mindössze két nappal a halála előtt nevezte ki.

Truss ezzel kapcsolatban beszédében megjegyezte: megtiszteltetés volt a nemzetet vezetni a királynő iránt érzett gyászban, illetve üdvözölni Károly trónra lépését. Hozzátette: továbbra is támogatni fogja Ukrajnát az Oroszország elleni harcban.

Kedden Károly király fogadja majd Sunakot is, hogy felkérje a kormányalakításra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik