Belföld

Meghalt a kórházban az Ózdon elütött, és sorsára hagyott ittas gyalogos

Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség azzal a 49 éves férfival szemben, aki tavaly januárban elgázolt és sorsára hagyott egy gyalogost Ózdon, aztán később bement a rendőrségre.

Az elkövető lakott területen kívül, közvilágítás nélküli útszakaszon közlekedett a járművével, amikor 25-30 méter távolságból észlelte az út szélén sötét ruházatot viselő ittas gyalogost. A férfi vészfékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni, és elütötte a járókelőt.

A gyalogos felcsúszott a motorház tetejére, majd az első szélvédőnek csapódott, amely nagy területen beszakadt, végül az úttestre zuhant. A sofőr segítségnyújtás nélkül tovább hajtott, viszont rövid időn belül megjelent a rendőrségen és bejelentette, hogy közúti baleset részese volt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a sértett a baleset következtében testszerte súlyos csonttöréses sérüléseket, valamint tüdőzúzódást szenvedett el, majd kórházi kezelése során elhalálozott. Halála a baleseti csonttörések és azok műtéti ellátása utáni szeptikus állapot, és az azt súlyosbító Covid vírusfertőzés eredményeként következett be.

A hirtelen állapotromlás és a fertőzés elhatalmasodása azonban akkor is megtörtént volna, ha a baleset után késlekedés nélkül azonnal kórházba viszik.

A közlekedési balesetben elszenvedett sérülések és a halál között közvetett oki összefüggés van. Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást kért a sofőrre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik