Élet-Stílus

A rajt után elesett, végül megnyerte a futóversenyt a nyolcéves siket fiú Ausztráliában

Eden Falk álma, hogy ott legyen a 2032-es brisbane-i olimpián.

Élete első 800 méteres futóversenyén indult el Eden Falk, és rögtön meg is nyerte a versenyt, méghozzá nem mindennapi körülmények között – írja a Daily Mail.

A 8 éves fiú súlyosan halláskárosult, ennek ellenére rajthoz állt az osztálytársai ellen. Falk néhány másodperccel a rajt után viszont elesett, és megsérült a térde és a hasa is.

A Daily Mail videójában hallatszik, ahogy az édesapja biztatja.

Csak elszántabb és jobb leszel, Eden!

– ujjongott a 45 éves férfi, amikor fia felállt és elkezdte üldözni a többieket a pályán.

Meg fogja csinálni, ő egy katona!

– mondta Adrian Falk.

A fiú nem is okozott csalódást, az első kör végén már a legjobb háromban volt, az utolsóra viszont már előnnyel fordult, végül nagy fölénnyel nyerte a versenyt.

A fiú súlyos halláskárosodással született, de ez nem akadályozza meg abban, hogy futóversenyeken induljon, elmondása szerint emiatt még inkább odateszi magát.

Ha halláskárosodása van, akkor is bármit megtehetsz, semmi sem lehetetlen

– mondta.

Nem is akarja abbahagyni, álma, hogy ott legyen a 2032-es brisbane-i olimpián.

Ausztráliában most pénteken rendezik meg a Loud Shirt Dayt, amely a hallássérült gyerekeket támogató esemény.

A Falk család ebből az alkalomból tette közzé a versenyről készült videót, hogy felhívja a figyelmet a halláskárosultak problémáira, egyben motiválja is őket, hogy bármilyen sikert képesek elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik