Sport

Most már teljes erőből a vébére koncentrálhat a férfi kéziválogatott

MKSZ / Kovács Anikó
MKSZ / Kovács Anikó

A magyar férfi kézilabda-válogatott 41-24-re nyert Grúzia vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában, Tbilisziben.

Kapcsolódó
BL: sima ETO-sikert hozott a félelmetes kapusteljesítmény
Silje Solberg és Sandra Toft 50 százalék felett védett.

A magyar keretből ezúttal Ancsin Gábor, Hanusz Egon, Topic Petar és Sunajko Stefan maradt ki, Leimeter Csabát pedig a negyedik percben piros lappal végleg kiállították, így Ilic Zoran egyedül maradt a jobbátlövő posztján. A hazaiak eleinte kimondottan jól tartották magukat, a vendégcsapat először a 14. percben vezetett egy gólnál nagyobb különbséggel, írta tudósításában az MTI.

Szita Zoltán sorozatban háromszor betalált, ekkor a hazai válogatott időt kért és kapust cserélt, ám ellenfele lendületét nem tudta megtörni, és a 21. percben már 7-13 volt az állás. A csereként beállt Juhász Ádám és Bodó Richárd is remekelt, így néhány kihagyott ziccer is belefért, a szünetben 18-11-es előnyben voltak a magyarok.

A második félidőben Székely Márton védte a vendégek hálóját, és még öt perc sem telt el, amikor a meccs során először tízgólos különbség alakult ki. Egy percig kettős emberelőnyben voltak a hazaiak, de ez sem zökkentette ki a nagy iramot diktáló magyarokat, akiknél a folytatásban is mindenki nagy kedvvel játszott és a vártnál is simábban nyert.

A kapusok közül Mikler Roland nyolc, Székely Márton négy lövést védett.

„Számos célunk volt ezen a meccsen, és sikerült mindet megvalósítanunk. Győzni akartunk, ha lehet, minél nagyobb különbséggel. Szerettünk volna mindenkinek lehetőséget adni a keretben, és egészen a végéig koncentráltak akartunk maradni, bármekkora különbséggel is vezetünk. Szerencsére minden sikerült, így természetesen örülünk ennek, no és persze annak is, hogy két győzelemmel kezdtük az Eb-selejtezőket. Legközelebb decemberben találkozunk, immár teljesen a világbajnokságra összpontosítva” – idézte a magyar szövetség honlapja Chema Rodríguez szövetségi kapitányt.

Férfi kézilabda Eb-selejtező, 6. csoport, 2. forduló

Grúzia – Magyarország 24-41 (11-18)
Litvánia – Svájc 26-27 (11-17)

 

Az állás:
1. Magyarország 4 pont (77-47)
2. Svájc 4 (51-49)
3. Litvánia 0 (49-63)
4. Grúzia 0 (47-65)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik