Kultúra

Brendan Fraser nyitott lenne egy új Múmia-filmre, és azt is tudja, miért hasalt el Tom Cruise rebootja

John Phillips / Getty Images / BFI
John Phillips / Getty Images / BFI
Szerinte a Múmiának többnek kell lennie egy sima horrorfilmnél.

Emlékezetes visszatérése volt nemrég az ezredforduló egyik nagy sztárjának, Brendan Frasernek. Ahogy mi is megírtuk szeptemberben, a Velencei Filmfesztiválon hat perces tapssal ünnepelték új filmjét, a Darren Arronofsky által rendezett A bálnát, a fogadtatástól a nehéz időszakokon átment színész is elérzékenyült.

Kapcsolódó

Ez azonban nem jelenti azt, hogy mostantól csak a kifinomult, drámai szerepekre lenne fogékonyé, egyáltalán nem zárkózna el attól sem, hogy felelevenítse a Múmia sármos kalandora, Rick O’Conell szerepét, amely szupersztárrá tette őt az ezredforduló idején, és amelyet egy 2008-as folytatásban formált meg utoljára.

Fogalmam sincs, hogy működne a dolog, de nyitott lennék rá, ha valaki a megfelelő elképzeléssel keresne meg

mondta a Varietynek Fraser, aki azt is kifejtette, hogy szerinte miért bukott meg a mozikban a Tom Cruise-féle 2017-es Múmia-reboot, amelybe őt amúgy meg sem hívták szerepelni:

Nehéz ilyen filmet csinálni. Az összetevő, ami a mi Múmiánkban megvolt, abban a filmben viszont nem láttam nyomát: a könnyed mókázás. Ez hiányzott szerintem abból a verzióból. Túlzottan emlékeztetett egy sima horrorfilmre. A Múmiának izgalmas kalandnak kell lennie, de nem rémítőnek vagy ijesztőnek. Tudom, hogy ez milyen nehéz. Háromszor próbáltam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik