Gazdaság

Rendkívüli béremelés jön a Budapest Airportnál

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Októbertől tíz százalékos béremelést kapnak a Budapest Airport több területen dolgozó munkavállalói – derül ki a cég pénteken kiadott közleményéből. Eszerint

  • Az utasbiztonsági ellenőrök kezdő alapbére októbertől bruttó 444 800 forint lesz,
  • Az utasok tájékoztatásáért felelős terminálüzemeltetési és információs munkatársak kezdő fizetése szintén havi bruttó 444 800 forintra emelkedik.

A munkatársak az alapfizetésük és a műszakpótlékok mellett negyedéves bónuszra, munkába járási támogatásra, illetve meghatározott munkakörökben a vállalatnál eltöltött idővel arányos seniority bérre is jogosultak – áll a közleményben.

A Budapest Airport márciusától egyszer már átlagosan 13 százalékkal – bizonyos munkakörök esetében 15 százalékkal – emelte a munkavállalók bérét, de szerintük a jelenlegi gazdasági folyamatok, valamint az infláció mértéke indokolttá teszi a további béremelést.

A közlemény szerint a vállalat kezdeményezését a szakszervezeti tagok a szeptember 19-én tartott konzultáción egyöntetűen elfogadták, így a változás már októbertől életbe lép. Ez azt jelenti, hogy a BUD csoport munkavállalói már novemberben a megemelt bért kapják kézhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik