Tudomány

Orvosi Nobel-díj: Győzött a lombikbébi

Robert G. Edwards kapta az idei orvosi Nobel-díjat a mesterséges megtermékenyítés eljárásának kifejlesztéséért.

A 2010-es orvosi Nobel-díjat Robert G. Edwards kapta, az in vitro megtermékenyítéshez – mesterséges megtermékenyítéshez fűződő munkásságáért.

Robert G. Edwards 1925. szeptember 27-én született Leedsben.

Brit fiziológus, akinek a legtöbb kutatása a reprodukciós orvostudományhoz és az in-vitro megtermékenyítéshez kötődik.

Az ő eredményeinek hatására születhetett meg az első lombikbébi 1978. július 25-én.

Edwards 1960 körül kezdte tanulmányozni az emberi megtermékenyítést. Cambridge-ben folytatta munkáját, és itt sikerült először mesterségesen megtermékenyíteni petesejtet 1968-ban, a nőgyógyász sebész Patrick Stephoe együttműködésével.

Edwards technológiai újításának köszönhetően nőtt a terhességek aránya, és 2004-ben már mintegy másfél millió gyermek született a világon mesterséges megtermékenyítésből.

  • Az in-vitro megtermékenyítés alapjainak a lefektetése segíthette az őssejtkutatás létrejötétt is.
  • 2001-ben Robert G. Edwards megnyert az Albert Lasker alapítvány orvosi díját.
  • 2007-ben a The Daily Telegraph napilapban 26.-ként szerepelt a mai élő legnagyobb zsenik toplistáján.
  • 2010. október 4-én Orvosi és Élettani Nobel-díjban részesítik. A 85 éves Edwards a legmagasabb orvostudományi elismeréssel 10 millió svéd koronát (mintegy 300 millió forintot) kap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik