Tudomány

Svéd kutató nyerte idén az orvostudományi Nobel-díjat

Október 3. és 10. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. A tudományos kategóriában a hét elején hirdetnek eredményt, a bejelentéseket hétfőn a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj kategóriával kezdték.

A tavalyihoz hasonlóan Karikó Katalin neve 2022-ben is felmerült a várományosok között – 2021-ben végül David Julius és Ardem Patapoutian nyertek, kutatásaikról itt írtunk bővebben. Az utolsó magyar származású személy, aki megkapta a rangos kitüntetést, Herskó Ferenc volt 2004-ben.

A győztes idén Svante Pääbo lett, akinek a kihalt homininák genomjával és az emberi evolúcióval kapcsolatos felfedezéseiért ítélték oda a díjat.

A svéd genetikus lehetetlennek tűnő dolgot ért el: szekvenálta egy neandervölgyi genomját, emellett egy korábban ismeretlen, ősi rokonunkat, a gyenyiszovai embert is felfedezte. A szakértő azt is bizonyította, hogy ezen kihalt emberek géneket adtak át fajunknak, miután elődeink mintegy 70 ezer éve kivándoroltak Afrikából. Ezen keveredések a mai emberek fiziológiájára is hatnak, többek között befolyásolják, hogy immunrendszerünk hogyan reagál a fertőzésekre.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia a szokásoknak megfelelően két további tudományos kategóriában fog győzteseket hirdetni a héten: kedden a fizikai, szerdán pedig a kémiai Nobel-díj következik – Karikó Katalin utóbbi kategóriában is esélyesnek számít. Csütörtökön az irodalmi, pénteken a Nobel-békedíj, majd jövő hétfőn a közgazdasági Nobel-díj győzteseit mutatják be.

A díjak mellé 10 millió svéd korona (mintegy 375 millió forint) is jár. Az elismeréseket az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én fogják átadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik