A BEST Magazin szólaltatta meg Bádoki Bettinát, az X-Faktor egykori énekesének, Zdroba Patriknak barátnőjét, hogy meséljen kapcsolatukról. Utóbbiba mindenki kaphat némi betekintést, a pár ugyanis a Nyerő Páros című showműsorban versenyez. Zdroba nagyon sokszor mesélt már arról, hogy számos feminin vonása van, ezt azzal magyarázza, hogy nők között nőtt fel, ahol ráragadt az ilyesmi.
Sőt, még az RTL páros műsorában is felvetődött ez, Bádoki most erről mesélt a BEST-nek.
Először én is azt hittem, hogy a saját neméhez vonzódik. Gondoltam, sebaj, majd haverok leszünk. Írtam is neki este az egyik közösségi oldalon, mennyire jó a hangja, és hogy tetszett az előadása. Elkezdtünk beszélgetni, majd egyszer csak azt írta, hogy gyönyörű vagyok. Itt kezdtem el kételkedni. Az első éjszaka után pedig már tudtam, semmi köze a férfiakhoz. Sőt nála gyengédebb, kedvesebb, szerethetőbb férfi nincs is a világon.
Jövőre tervezik a lagzit is, illetve a közös életet:
Közösek a céljaink: elköltözni a bérelt lakásból egy sajátba, olyanba, ahol van egy gyerekszoba. Vagy kettő!