Belföld

Három és fél évet kapott a bordányi férfi, aki cipőkanállal végzett az ismerősével

Három és fél év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Törvényszék azt a bordányi férfit, aki egy fém cipőkanállal okozott halálos sérüléseket egy ismerősének tavaly nyáron.

A Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint az egymás szomszédságában élő vádlott és a későbbi áldozata jó ismerősök voltak. A terhelt tavaly június 6-án hajnalban megjelent a sértett kisházában, ahol az ágyában fekvő-félülő helyzetben levő, egészségi állapota miatt védekezésre csupán korlátozottan képes férfit egy fém cipőkanállal több alkalommal megütötte a fején és az orrán.

A támadó ezután magára hagyta a mozgásában korlátozott, vérző sértettet, aki a bántalmazás következtében rövid időn belül meghalt. A férfi néhány óra múlva visszatért a tetthelyre, ahol észrevette, hogy az ismerőse meghalt, majd értesítette a mentőket.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, s lemondott a tárgyláshoz való jogáról, így a bíróság halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki őt bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a védelem enyhítés érdekében fellebbezett, az ügyészség pedig három munkanapot fenntartott a nyilatkozat bejelentésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik