A Nyerő Páros tegnapi adásában Zdroba Patrik és kedvese, Betti teljesítettek a legrosszabbul a kezdőfeladatban, így nemcsak, hogy veszélyzónába kerültek, de amíg a többiek a villában aludhattak (ki-ki külön szobában vagy lakosztályban), addig ők egy kertben felállított, átlátszó falú buborékba kényszerültek, akárcsak Madarász Veronikáék. A mobilszoba ajtaja ráadásul tárva nyitott ajtóval várt rájuk, így a szúnyogok is hemzsegtek a az ágyuk körül.
Ahogy megkaptuk a bubit, és bementünk, akkor döbbentünk rá, hogy ajjaj: sem hely, sem privát szféra, sem komfortzóna, mert olyan hideg volt, mint a fene. Az ágy kicsi volt, rájöttünk arra, hogy nincs saját fürdőnk, nem tudunk hova menni, kéretőzni kell. Kicsit úgy éreztem magam, mintha hontalanok lennénk
– mondta Zdroba Patrik.
Madarász hasonlóképpen nem volt elragadtatva a szállástól, amit „megnyertek” maguknak, a párja viszont a saját bevallása szerint is „jól leplezett kaján vigyorral” figyelte, mi sül ki a dologból.