Kultúra

Több száz millióval nő a Vígszínház rezsije, Rudolf Péter meghúzza a nadrágszíjat

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Egy ideig pszichológusnak éreztem magam, aztán virológusnak, most lassan brókernek

– nyilatkozta Rudolf Péter az „abszurd időszakról”, amin vígszínházi igazgatói kinevezése óta keresztülment. A színész-rendező arról beszélt a Blikknek, hogy energiafogyasztást csökkentő csomagon dolgoznak a Vígszínház üzemi tanácsával, és számos fontos, betervezett fejlesztésről kellett lemondaniuk az elszabaduló rezsiárak miatt.

Több száz millióval lesz nagyobb a rezsink, de még okoskodunk, hogyan jöjjünk ki ebből a legjobban. Az infláció, a katások helyzetének változása és a nézői hajlandóság kiszámíthatatlanná teszi az életünket

– sorolta a színház előtt álló kihívásokat. Arra a kérdésre, hogy ennyi nehézséget tapasztalva előfordult-e vele, hogy le akart mondani, azt felelte, néha eszébe jutott „menekülőre fogni”, de „ezek csupán pillanatok voltak”. Rudolf kitér az új évad bemutatóin kívül arra is, hogy sportolás gyanánt biciklivel jár be a Vígszínházba („befelé öröm, hazafelé egyelőre az életemért küzdök”), és hogy Eszenyi Enikő továbbra is tagja a vígszínházi alapítványok kuratóriumának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik