Belföld

Elismerte a választási bizottság, hogy kiugróan megnőtt a választópolgárok száma az I. kerületben

Két nap alatt söpörte le az asztalról a Budapest I. Kerületi Helyi Választási Bizottság azt a kifogást, amelyet a szeptember 11-i időközi önkormányzati választással kapcsolatban nyújtott be Korsós Borbála Erzsébet, a Momentum politikusa, aki szerint jogsértés történt.

Pénteki cikkünkben írtuk meg, hogy gyanúsan sokan jelentkeztek be egy Ostrom utcai magánklinika címére lakóként a Fidesz jelöltje által 60 szavazattal megnyert időközi választást megelőző napokban. Részben a Momentum információi alapján a 24.hu Baczkó Norbert Fidelitas-alelnököt és ismerőseit azonosította mint akik egyaránt az időközi választást megelőző hetekben „költöztek be” az egészségközpont ingatalanaiba, és így akár szavazhattak is az időközi választáson. A Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke például hat nappal a válaszás előtt létesített budavári lakcímét, noha előtte több mint tíz éven át Csömörön politizált.

A HVI csütörtöki határozatában megállapította, hogy

a kifogásban megjelölt címen valóban a választópolgárok száma kiugróan magas növekedést mutatott, azonban a HVB [Helyi Választási Bizottságnak] nem joga és hatásköre a lakcímbejelentések – mint hatósági eljárások – jogszerűségének vizsgálata.

A beadványhoz Korsós az érintettek nevére szóló borítékokról készült képeket csatolt bizonyítékként, azonban a HVB szerint ez nem támasztotta alá azt a kifogást, miszerint sérültek volna a választás tisztaságára vonatkozó alapelvek. Hozzátették azt is, hogy sem a HVI-nél, sem a HVB-nál nincs olyan hivatalosan ismert adat, amely a kifogásban foglalt jogszabálysértést „minden kétséget kizáróan bizonyította”.

Mint ismert, az Országgyűlés tavaly szavazta meg azt a Semjén Zsolt által előterjesztett javaslatot, amely úgy módosította a Büntető törvénykönyv közokirat-hamisításról szóló részét, hogy a tulajdonos hozzájárulásával vagy saját tulajdonú ingatlanra bárki bejelenthet lakcímet büntetőjogi szankció nélkül – akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nem fog ott élni. Ezzel pedig kiszélesedett a voksturizmus lehetősége.

Kapcsolódó
A Fidelitas-alelnök és ismerősei egy I. kerületi klinika lakói lettek az időközi választás előtti napokban
Gyanúsan sokan jelentkeztek be egy Ostrom utcai magánklinika címére az I. kerületi időközi választást megelőző napokban. A Rogán Antal minisztériumában dolgozó Fidelitas-alelnök és tucatnyi ismerőse így már voksolhatott is a választáson, amit 60 szavazattal nyert meg a Fidesz. A Momentum szerint a kormánypárt csalással győzött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik