Foci

Löw: Pár éve nem nyertünk volna

joachim-low(210x140)(2).jpg (joachim löw)
joachim-low(210x140)(2).jpg (joachim löw)

A német kapitány csapata tartását emelte ki, dán kollégája a hibák miatt kesergett a 2-1-re végződő Németország-Dánia összecsapás után.

A végső győzelemre is esélyesnek tartott Németország vasárnap este 2-1-re legyőzte Dániát, ez pedig azt eredményezte, hogy a Nationalelf hibátlanul, három egygólos győzelemmel abszolválta az Európa-bajnokság halálcsoportját és bejutott a negyeddöntőbe. Szép ünnepe volt ez Lukas Podolski 100. válogatott mérkőzésének, a támadó ráadásul góllal tette emlékezetessé a jubileumot. Lars Bender is minden bizonnyal sokáig emlékezni fog az összecsapásra, ugyanis az eltiltott Jerome Boatenget helyettesítő 23 éves középpályás szerezte a győztes találatot.

„Természetesen nagyon nehéz mérkőzés volt. Az első felvonásban több nagy helyzetet is kihagytunk, így nem tudtunk gólokkal elhúzni a szünetig. Aztán ahogyan az lenni szokott, Dánia egyenlített. Innentől kezdve nehezebb dolgunk volt, de a második félidőben uraltuk a játékot, majd a hajrában több technikás játékosunk is előlépett. Pár éve ezt a meccset nem nyertük volna meg. Nem éreztem a dánokon a mindenáron győzni akarást, jó volt nekik a döntetlen is. Ez volta a torna első meghatározó összecsapása, mi pedig elvégeztük a dolgunk, nyertünk és kilenc ponttal jutottunk tovább nagyszerű teljesítménnyel.

Korábban sosem játszottam Görögország ellen, ennek is eljött az ideje. Senki sem gondolta volna, hogy kiejtik az oroszokat. Az egész Eb-n volt körülbelül négy-öt helyzetük, ebből lőttek három gólt a hatékony támadás nagymesterei” – értékelt Joachim Löw, aki már a görögök elleni negyeddöntőre is előretekintett.

Morten Olsen szerint övéi szép jövő előtt állnak, de ahhoz, hogy egy német válogatott szintű csapat ellen a lefújásig meg tudják őrizni a döntetlent kell némi szerencse is.

„Ha ikszelni akarsz, ahhoz nagyon jól kell védekezned, mi pedig ezt tettük az első bekapott gól után. A középpályán megfogtuk őket, nem hagytuk, hogy háromszögben passzolgassanak. A győzelemhez is szerencse kellett volna, nekünk nem volt Jacob Poulsen kapufájánál, pedig, ha az bemegy, más lett volna a meccs képe. 1-1-nél sokat rizikóztunk, ez pedig egy ilyen dinamikus, gyors csapat ellen nem mindig nyerő.

Nagy jövő van ebben a csapatban, efelől semmi kétségem. A csoportkör végére elfáradtunk, sokat hibáztunk, rengeteg volt az eladott labdánk. Játékosaim összességében jó Eb-n vannak túl.”

A csoport másik mérkőzésén Portugália forgatta meg a kést Hollandiában, a luzitánok Cristiano Ronaldo duplájával nyertek 2-1-re. Az oranje így szégyen szemre nulla ponttal kénytelen hazautazni a kontinentális tornáról. A találkozó utózöngéiről ITT olvashatsz.

Eredmény – labdarúgó-Európa-bajnokság, B csoport, 3. forduló

Dánia-Németország 1-2 (1-1)

Lviv, Lviv Arena, Vezette: Velasco Carballo (spanyol)

Dánia: Andersen – Jacobsen, Agger, Kjaer, S. Poulsen – Kvist – Eriksen, J. Poulsen, Zimling, Krohn-Dehli – Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen

Németország: Neuer – Bender, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Th. Müller, Özil, Podolski – Gomez. Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Gólszerző: Krohn-Dehli (24.), illetve Podolski (19.), Bender (80.)

A B csoport végeredménye:

1. Németország 9 pont (továbbjutott)

2. Portugália 6 (továbbjutott)

3. Dánia 3

4. Hollandia 0

Videó: a németek Dánia ellen is hibátlanok maradtak

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik