Belföld

Még át sem adták, máris cserélni kell a hibás térköveket a Blaha Lujza téren

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A Blaha Lujza téren jelenleg is tartanak a felújítási munkák, többek között a térburkolat lerakása. A beruházást lebonyolító Budapesti Közlekedési Központ (BKK) friss közleménye szerint, a műszaki ellenőrrel, a kivitelezővel és a térkő-gyártóval karöltve időközben megvizsgálták a tavaly december óta lerakott térkövek teherbírását, kopásállóságát. Az eredmények alapján

a szakemberek a sérült, vagy nem az előírásnak megfelelő anyagminőségű elemek cseréje mellett döntöttek

– írják. A BKK egyúttal hozzáteszi, hogy ez a munka nem jelent többletköltséget, és a tér felújításának határidejét sem befolyásolja.

Az indoklás szerint a már burkolt és a gyalogosforgalomnak ideiglenesen átadott területeken kisebb letöréseket, felületi hibákat, úgynevezett kipergéseket észleltek a szakemberek. Emiatt a gyártó teljeskörű laboratóriumi vizsgálatnak vetette alá a térkövek anyagát. Ebből derült ki, hogy bizonyos részek máris cserére szorulnak.

A Blaha Lujza tér mindezzel együtt várhatóan még az ősszel elkészül – írják.

A tér gyalogos felületeinek burkolása tavaly kezdődött. A nagy növénykazetták körüli ligetes pihenőrészt bordó árnyalatú kiskockakővel borították be. A tér fokozott gyalogosforgalomnak kitett szakaszait az akadálymentes közlekedést lehetővé tévő térkőburkolat fedi majd, ez utóbbit érinti a sérült elemek cseréje.

A Blaha Lujza tér megújulásával párhuzamosan a Corvin Áruház felújítása is zajlik: az állványzatot már lebontották az épület egy részén, így jól látható annak megújult homlokzata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik