Gazdaság

Parlament előtt az azonnali mentőöv az önkormányzatok, kkv-k rezsiválságára

mszp.hu
mszp.hu
Kétséges azonban, hogy a kormány támogatja-e. Az MSZP éppen azért nyújtotta be ugyanis  a törvényjavaslatot, mert felháborítónak tartja, hogy az önkormányzatokon, kisvállalkozásokon akar nyerészkedni a kormány.

Az önkormányzatok és a KKV-szektor energiaköltségeinek csökkentése érdekében szükséges módosításokról címmel nyújtott be törvényjavaslatot két szocialista politikus, Tóth Berlatan és Komjáthi Imre. Azzal érvelnek, hogy az energiaár-robbanás miatt csődközeli helyzetbe kerülnek kisvállalkozások, önkormányzatok. Utóbbiaknak a kereskedők sokszor már nem is adnak árajánlatot villamosenergiára, földgáz-szolgáltatásra, ha pedig adnak, a korábbi díjak többszörösét kérik. A probléma a városvezetők pártállásától függetlenül mindenhol jelentkezik, az Országgyűlés segítsége nélkül kezelhetetlenné válik.

Az állami MVM például 1610 forintos köbméter áron adott ajánlatot földgázra több önkormányzatnak, miközben a földgáz tőzsdei ára 2022. szeptember 12-én már bement 800 forint alá.

Az MSZP ezért hatályon kívül helyezné azt a kormányrendeletet, amely a KKV-szektor többségét, az önkormányzatokat és azok intézményeit kivonta a „rezsicsökkentett” fogyasztói körből, illetve az egyetemes villamosenergia-szolgáltatás és az egyetemes földgáz-szolgáltatás áfakulcsát 27%-ról 5%-ra csökkentené.

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy az önkormányzatokon, közszolgáltatást végzőkön,
kisvállalkozásokon akar nyerészkedni a kormányzat, és a több százmilliárd forintra rúgó
többletbevétellel akarják befoltozni az összetákolt költségvetésen szaporodó lyukakat.

Ömlik az áfabevétel a költségvetésbe

A vágtató infláció miatt ugyanis a költségvetés áfabevétele messze meghaladja a tervezettet, a kormány sokat nyer azon, hogy a magasabb árakra ugyanúgy 27%-os áfakulcs rakódik, mint a korábbi, alacsonyabb díjakra.

Az egész évre előirányzott 5.487 milliárd forintos áfabevétel 72,5%-a (3.978 milliárd) már összejött az év első hét hónapjában, miközben tavaly ez az arányszám csak 56,8%-on állt. Vagyis, a megemelt eredeti tervekhez képest is sokkal jobban ömlenek az áfabevételek a költségvetésbe.

Az MSZP szerint a törvényjavaslat nem csupán azonnali mentőövet jelent az önkormányzatoknak és a KKVszektornak, de a 27%-ról 5%-ra csökkentett adókulcsnak köszönhetően több pénzük marad, ami részben kompenzálni tudja az emelkedő alapanyagárakat, kiszámítható környezetet biztosít, hozzájárul a munkaerő megtartásához, mérsékelni tudja az áremelkedés hatásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik