Gazdaság

Elhúzódnak a bértárgyalások

Valódi bérfejlesztésről felesleges beszélni, sok helyen egyeztetés sincs.

A Világgazdaság szerint idén is elhúzódnak a bértárgyalások, az ágazatok többségében még nem született megállapodás. Sok helyen tárgyalás sincs, mert a munkáltatók ezt nem tartják időszerűnek – írja a lap.

Jellemzően az állami cégeknél már megszületett a megállapodás, néhány munkáltatónál a tavalyi OÉT-ülésen aláírt 4-6 százalékos béremelési ajánlást is meg tudták valósítani. A lap példaként említette erre a MÁV-ot és a Magyar Postát, de mint írták, a versenyszférában is van példa növelésre.

A Világgazdaság rámutatott: még a bérajánlásban foglaltak végrehajtásával sem lehet valódi bérfejlesztésről beszélni. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke azt mondta: a reálkeresetek megőrzéséhez a 4 százalékos inflációval számolva 9-10 százalékos béremelés kellene, amelynek nincs realitása. Vagyis jó esetben is csak csökkenteni lehet a veszteséget – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik