Kultúra

A taxisblokádról szóló Blokádot nevezi idén Magyarország az Oscarra

Szvacsek Attila / Film Positive
Szvacsek Attila / Film Positive
A filmet a mozikban október 20-án mutatják majd be.

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testület döntött arról, hogy melyik hazai filmet jelöli a 2023 márciusában kilencvenötödik alkalommal kiosztandó díjakra – olvasható a Nemzeti Filmintézet (NFI) sajtóközleményében.

A szakemberekből álló héttagú csoport – amiben az NFI filmszakmai Döntőbizottságának három tagja, Fonyódi Tibor, Káel Csaba és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi igazgatója, Bergendy Péter filmrendező, Kálmán András forgalmazási szakember és Novák Emil operatőr – végül a tizennyolc film közül

a mozikban október 20-án debütáló Blokádot választotta.

A Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével, Köbli
Norbert forgatókönyvéből, Tősér Ádám rendezésében készült film az Antall József beiktatása után alig fél évvel történt taxisblokád négy napjának történetét meséli majd el, de betekintést enged majd a színfalak mögötti küzdelmekbe, alkukba, az épp frissen műtve, egy kórteremben fekvő miniszterelnök magánéletébe, de a néhány nappal ezelőtt elhunyt Mihail Gorbacsov, illetve Helmut Kohl figurája is feltűnik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik