Kultúra

Ilyen Antall József lesz Seress Zoltánból kétórányi sminkelés után

Szalay Zoltán / Fortepan és Szvacsek Attila / Filmpositive
Szalay Zoltán / Fortepan és Szvacsek Attila / Filmpositive
Ifj. Vidnyánszky Attila fiatal Antall Józsefét már láttuk, most megmutatták a miniszterelnök idősebb változatát is a készülő Blokád című filmből.

Megérkezett az első fotó az Antall Józsefet alakító Seress Zoltánról, aki a Blokád című filmben játssza majd a rendszerváltás utáni Magyarország első miniszterelnökét.

A színész pályafutása izgalmas megmérettetésének tartja Antall megformálását.

Történelmi személyiséget mindig különleges élmény eljátszani. Egy valós emberhez ugyanis rengeteg érzelem, emlék, hallomás, vélt vagy tényeken nyugvó tapasztalat kötődik. Épp emiatt az irodalmi hősökhöz vagy a fantázia szülte figurákhoz képest jóval komplexebb színészi feladat a megidézésük. Antall József megformálása még a szokásosnál is összetettebb, egyszersmind még izgalmasabb kihívás. A Blokádban az ő életében is sorsfordítónak számító időszak elevenedik meg. Azok a napok, amikor a nagyhatalmi érdekekkel, a kiélezett belpolitikai helyzettel, a növekvő társadalmi nyomással és saját egészségügyi állapotából fakadó nehézségeivel szembenézve próbált felülkerekedni az országot sújtó gondokon

– mondta Seress Zoltán, aki azt is elárulta, hogy sokat segít neki a politikus megformálásában a külső megjelenésének megváltoztatása, köszönhetően a maszkmesterek, sminkesek profi munkájának. Ez minden forgatási napon 2 órás előkészületet jelent számára, amit ugyanakkor cseppet sem tart elvesztegetett időnek, sokkal inkább hozzájárul ahhoz, hogy igazán ráhangolódjon a szerepre a felvételek előtt.

Szvacsek Attila / Filmpositive

A Vígszínház művésze felkészülésként sok korabeli interjút megnézett a néhai miniszterelnökről, kutatott, olvasott a taxisblokádról, illetve sokat beszélgettek a szerepről az alkotókkal és ifj. Vidnyánszky Attilával, aki a Blokádban a fiatal Antallt formálja meg – őt már láthattuk egy korábban kiadott fotón a miniszterelnök szerepében.

Sok mindent kell összehangolni, ha rendezőként egy történelmi témájú film valós főszereplőjét hitelesen szeretném a vásznon megjeleníteni, de talán a főszereplőt megtalálni a legfontosabb. Seress Zoltán volt az a színész, akinek a jelenléte és a kisugárzása alapján elhittem, hogy egy miniszterelnök ül velem szemben

– fejtette ki a Blokád rendezője, Tősér Ádám. 

A film a taxisblokád eseményeit meséli el Antall József alakját helyezve a középpontba. Az akkor még rövid ideje megválasztott miniszterelnök épp műtétjéből lábadozott, amikor az egykori 56-os forradalmár hirtelen a közharaggal találta szemben magát a taxisok tiltakozása miatt. A Blokádot 2022. október 27-én mutatják be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik