Az 1972. évi XX. nyári olimpiai játékok úgy kezdődtek, mint 1936 óta mindig. 30 napos út után, Isztambul, Várna, Belgrád, Budapest és Bécs érintésével, augusztus 26-án megérkezett Münchenbe az olimpiai láng Athénből. Az olimpiai üstöt a láng utolsó hordozója, a német atlétika junior bajoka, Günther Zahn gyújtotta meg. Az újonnan épített olimpiai stadionban 121 nemzet képviselői vonultak fel; a magyar sportolókat Kulcsár Gergely gerelyhajító vezette. A megnyitó beszédet Gustav Heinemann, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke tartotta.
Mégis minden másként alakult
A folytatás is olyan volt, mint máskor. A 121 nemzet képviseletében 7134 versenyző mérte össze erejét 21 sportágban. A játékok központi helye a 77 ezer néző befogadására alkalmas olimpiai stadion volt. Itt zajlottak az atlétikai versenyek, a focimeccsek egy része és a különböző lovaglási versenyek. A közel 10 ezer férőhelyes Schwimmhalle az úszósportoknak, a búvárkodásnak és a vízipólósoknak adott helyet. Emellett épült külön röplabdacsarnok, jégkorongpálya és bokszcsarnok is. Először jelent meg a játékokon egy hivatalos kabala, a Bajorországban nagyon népszerű Waldi nevű tacskó. A bajorok mindent meg akartak és meg is tettek annak érdekében, hogy feledtessék az 1936-os berlini olimpia kínos emlékét. Aztán mégis minden másként alakult.
Szeptember 5-én, hajnali 4 óra 10 perckor a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet nyolc tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén, és behatolt az izraeli csapat szálláshelyére. A kézifegyverekkel felszerelt terroristák 11 sportolót túszul ejtettek. A sportolók közül ketten – az egyik birkózóedző és az egyik súlyemelő – ellenállással próbálkoztak, őket a túszejtők halálosan megsebesítették.
A terroristák ultimátumot intéztek az izraeli és a német kormányhoz: 232, izraeli börtönökben fogva tartott palesztinnak, valamint a német Vörös Hadsereg Frakció két vezetőjének, Andreas Baadernek és Ulrike Meinhofnak a szabadon engedését, továbbá azt követelték, hogy repülőgépen túszaikkal együtt Kairóba távozhassanak. Követeléseik teljesítését mindkét kormány megtagadta, miközben az izraeli kormány felajánlotta különleges egységei segítségét az NSZK-nak. A német politikusok, Willy Brandt szövetségi kancellár és Hans-Dietrich Genscher belügyminiszter azonban – a belügyekbe való beavatkozás elkerülésére hivatkozva – visszautasították az ajánlatot. Genscher és más német politikusok magukat ajánlották cserébe a túszok szabadon bocsátásáért. Ajánlatukat a túszejtők elutasították.
Véres káoszba fulladt
Közben folyamatosan zajlottak a tárgyalások a terroristák és a német rendőrség képviselői között. Délutánra sikerült megállapodniuk, hogy a túszejtőket és túszaikat a német hatóságok helikopterrel a közeli katonai repülőtérre szállítják, s onnan a Lufthansa egyik gépével Kairóba távozhatnak. A német rendőrség azonban csak színlelte a megegyezést. Tervük az volt, hogy a repülőtéren csapnak le a palesztinokra. Ez a terv akár jó is lehetett volna, ám a kivitelezés több szempontból elhibázottnak bizonyult. Bár a túszejtők nyolcan voltak, a német rendőrség csak öt lövészt helyezett el a repülőtér épületének a tetején és a kifutópályán. Ráadásul az öt lövész egyike sem kapott mesterlövész kiképzést, és rádióösszeköttetéssel, éjjellátókészülékkel, valamint páncélozott járművekkel sem rendelkeztek a „túszmentők”.
Így amikor este 11 felé akcióba kezdtek, lövéseikkel mindössze egy terroristát sikerült leteríteniük. A többiek pedig viszonozták a tüzet, és közel háromnegyed órán át lőtték egymást. Amikor az utólag kivezényelt páncélos járművek végre megérkeztek, a terroristák mészárlásba kezdtek. Az egyik helikopterben rekedt túszokra kézigránátot dobtak, a másikban lévőket pedig sorozatlövésekkel könyörtelenül kivégezték. A lövöldözésben meghalt négy további terrorista és egy német rendőr is. Összesen tehát 17-en veszítették el életüket.
Hosszú vita és a másnapi gyászszertartás után a NOB úgy döntött, hogy a játékokat folytatni kell. Így is történt. A tragédiába torkollott olimpia legsikeresebb szereplője Mark Spitz amerikai úszó lett, aki négy egyéni és három csapataranyat nyert. Jól szerepelt a magyar válogatott is, amely 6 arany, 13 ezüst és 16 bronzérmet szerzett, s ezzel a 8. helyen végzett. A hat aranyból kettőt vívóink (Fenyvesi Csaba és a férfi párbajtőr csapat) hoztak el, egyet-egyet pedig az öttusázó Balczó András, a birkózó Hegedűs Csaba, az ökölvívó Gedó György és a súlyemelő Földi Imre.
