Sport

Magyar sakkelnök: Ha román zászló alatt játszik is, Rapport Richárd magyar marad

Olaf Kraak / ANP / AFP
Olaf Kraak / ANP / AFP

A legjobb magyar sakkozó, Rapport Richárd a jövőben román színekben versenyez, ezt a román sakkszövetség jelentette be vasárnap a Twitter-oldalán. Az ügy előzményeiről itt írtunk:

Kapcsolódó
Román színekben folytathatja Rapport Richárd, a világ ötödik legjobb sakkozója
Édesapja által megerősített információnk szerint egy szerb származású romániai milliárdostól visszutasíthatatlan szponzori ajánlatot kapott minden idők legkomplexebb magyar játékosa, zsenijét veszítheti a magyar sakk.

A hírre Szabó László, a magyar szövetség (MSSZ) elnöke a szövetség Facebook-oldalán reagálva közölte, hogy szombat éjszaka, a románokkal egy időben kaptak egy e-mailt a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE), miszerint „a szervezet tanácsa elutasította a Rapport Richárd zászlóváltásával kapcsolatos ellentmondásunkat, arra hivatkozva, hogy a román beadvány formálisan megfelelt a jelenlegi szabályoknak.”

Hozzátette: ezzel egyidejűleg egy eseti bizottság felállításáról is döntött a FIDE, amely a zászlóváltási szabályok megváltoztatására vonatkozó magyar indítványt fogja megvizsgálni.

„Jogilag hibásnak, sportszakmailag károsnak tartom az elutasítást, aminek rendkívül rossz üzenete van a világ fiatal sakkozói számára. Megvizsgáljuk, milyen jogi lehetőségeink vannak még, öröm az ürömben, hogy a jelek szerint a FIDE összekapta magát, és kész áttekinteni a jelenlegi zászlóváltásra vonatkozó szabályát, amely szerint elég egy lakásbérleti szerződés abban országban, melynek színeiben a sportoló játszani akar. Ez tarthatatlan, ezért azt javasoltuk, hogy legalább egy év állampolgárság kelljen ahhoz, hogy valaki egy másik ország sakkozója lehessen. Itt tartunk most, vizsgáljuk, hogyan tovább” – fogalmazott Szabó László.

Az elnök tovább kiemelte:

Rapport Richárd magyar ember, magyar állampolgár, magyar sakkbajnok, sakkolimpiai ezüstérmes. Büszkék vagyunk az eredményeire, magyarként tekintünk rá, ha román zászló alatt játszik is, ő magyar marad.

Kapcsolódó
„A fiamat leginkább Rockyhoz hasonlítanám. De ez nem normális”
Interjú Rapport Tamással, akivel fiának, Richárdnak, a világ ötödik legjobb sakkozójának a karrierje kapcsán a többi között a nevelésről, az apa-fiú kapcsolat nehézségeiről, a magyar oktatási rendszer hibáiról és magyar sakk nimbuszának zuhanásáról is beszélgettünk.

A román szövetség már májusban elindította Rapport Richárd és felesége, a szerb Jovana Rapport átigazolási eljárását. Utóbbi már román színekben ült asztalhoz a női Európa-bajnokságon. A magyar szövetséggel fagyos viszonyt ápoló Rapportnak a 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa tett visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot, melynek köszönhetően lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik