Sport

Gálfi Dalma eddig megállíthatatlan a US Openen

JULIAN FINNEY / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
JULIAN FINNEY / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Gálfi Dalma sima győzelemmel jutott a harmadik fordulóba az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyében.

Kapcsolódó

A világranglista 91. helyezettje hétfőn pályafutása első győzelmét szerezte meg a US Open felnőtt mezőnyében a spanyol Nurria Parrizas-Diaz (62.) ellen, a második fordulóban pedig azzal a brit Harriet Darttal (88.) találkozott, aki a nyitókörben a tizedik helyen kiemelt orosz Darja Kaszatkinát búcsúztatta.

A New York-i tornán 2015-ben juniorbajnok Gálfi remekül kezdett, 4:0-ra elhúzott, és dupla brékelőnyéből egyet megőrizve 34 perc alatt előnybe került.

A második játszma még az előzőnél is simábban alakult: a magyar teniszező adogatóként szinte alig veszített pontot, és mivel háromszor is elvette ellenfele szervajátékát, sima sikerrel, kevesebb, mint egy óra alatt jutott tovább.

Gálfi – aki pályafutása során először jutott el a harmadik fordulóig Grand Slam-viadalon – a következő körben a 18. helyen kiemelt, az idei Roland Garroson negyeddöntős orosz Veronyika Kugyermetovával találkozik.

Párosban Bondár Anna és Greetje Minnen bejutott a legjobb 32 közé, miután 129 perces csatában legyőzte kínai ellenfelét.

US Open

Női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Gálfi Dalma – Harriet Dart (brit) 6:4, 6:0

 

Női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Bondár Anna, Greetje Minnen (magyar, belga) – Vang Hszin-jü, Csu Lin (kínai) 7:5, 3:6, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik