Tudomány

Azért vannak a jó barátok…

Hogy erkölcsöt és empátiát tanuljunk tőlük?

A chicagói Loyola Egyetem Stritch Orvosi Iskolájának nemrég megjelent tanulmánya azt állapította meg, hogy a gyerekkori barátságoknak alapvető szerepe van a felnőttkori személyiség szempontjából.

Az emberek társas lények a fejlődésük minden szakaszában […] és minden szakasznak megvannak az elérendő céljai” – magyarázta az eredményeket a pszichológiai kutatást vezető Theodote K. Pontikes. “A gyerekkori interakciókból tanuljuk az empátiát: megértjük, hogy mások másképp éreznek és gondolkodnak. Ez a folyamat megkönnyíti a problémamegoldó képesség és a kritikus gondolkodás kialakulását, miközben az is gyakorolható, hogy egy esetleges konfliktust hogyan kell tisztelettel kezelni.” A gyerekkori barátságból nemcsak a kapcsolatokról tanulnak a gyerekek, hanem a szeretetről és az empátiáról is.

A pszichológusok elmondása szerint a gyerekek fejlődését és beilleszkedését a szülők nagyban segíthetik. Egyrészt azzal, hogy maguk is példaértékű kapcsolatokat ápolnak a többi szülővel, másrészt pedig azzal, hogy odafigyelnek és aktívan érdeklődnek a gyermek élete iránt. Az egészséges fejlődéshez ugyanis elengedhetetlen, hogy a gyermek fenntartások nélkül legyen képes elmesélni mind bánatát, mind örömét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik