Foci

Csányi Sándor az MLSZ elnöke

A mai közgyűlésen nem született meglepetés: az OTP-vezért választották a labdarúgó-szövetség élére.

Az elnöki posztra egyetlen jelölés érkezett, így nyílt szavazással lehetett választani. A 89 megjelent, és szavazólappal rendelkező küldött közül 82-en választották meg Csányi Sándort az MLSZ elnökévé.

Csányi beszédében azoknak is köszönetet mondott akik nem szavaztak rá, hiszen nekik is bizonyíthat. Élete legnagyobb feladatának nevezte az MLSZ-elnökséget, amit szeretne sikeresen megoldani, mindenkire számít, országosan is hatékonyan működő szervezetet építene. Az új elnök a labdarúgás minden területét fejlesztené. Külön megköszönte az amatőröknek, hogy hozzájárultak szavazatukkal az alapszabály megváltoztatásához, így az önállóság megszűntetéséhez. Kevés a forrás, eltűntek a támogatók, nem megfelelőek a létesítmények, drága az üzemeltetés – sorolta a problémákat. A pályákon lévő disszonáns jelenségeket a büntetőjog segítségével, és technikai eszközök telepítésével oldaná meg. Csányi beszéde végén kifejezte, hogy szeretné, ha az elnökségi jelöltjeit is támogatná a közgyűlés.

Az elnökséget később titkos szavazáson választották meg, kilenc név közül lehetett nyolcra voksolni. 88 érvényes szavazat közül Anthony Radev a McKinsey Company partnere 79, Bánki Erik, a parlament sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke 83, Berzi Sándor a Videoton FC ügyvezetője 76, Borbély Zoltán a Legfőbb Ügyészség szóvivője 82, Dankó Béla, a Békés megyei szövetség elnöke 73, Kovács Árpád az Állami Számvevőszék korábbi elnöke 83, Tarsoly Csaba a Győri ETO FC tulajdonosa 81, Vízi E. Szilveszter akadémikus, az MTA korábbi elnöke 84 voksot kapott, így ők alkotják az elnökséget.

Helmeczy Lászlót nem választották meg, ő 8 szavazatot kapott. A korábbi MLSZ-alelnök ügyvéd az amatőröket képviselte volna, ellenfelére Dankó Bélára azonban jóval több szavazat érkezett. Nemes Ferenc levezető elnök még az ülés elején lemondott jelöltségéről.

Az elnökség megválasztása után Csányi Sándor azt mondta, szeretné, ha a most megválasztott testület nyomvonalat jelölne ki a későbbi utódaik számára is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik