Tudomány

Agyevő amőba ölhetett meg egy amerikai gyermeket

Amőbafertőzésben halhatott meg egy nebraskai gyermek – írja a Live Science. Ez lehet az első olyan haláleset az államban, amely a Naegleria fowleri nevű egysejtűhöz köthető.

A faj a meleg, sekély édesvizekben és a talajban fordul elő, az amőba ritkán képes megbetegíteni az embert. Amikor azonban kialakul a fertőzés, a páciensnek nincs sok esélye az életben maradásra. Az amerikai járványügyi központ, a CDC adatai alapján a betegség halálozási aránya 97 százalék, 1962 és 2021 között a 154 regisztrált személyből csupán négyen élték túl a betegséget.

A hatóságok szerint a nebraskai gyermek augusztus 8-án fertőződhetett meg, amikor egy Omaha közeli folyóban úszott. Az N. fowleri az Egyesült Államokban jellemzően nyár végén, a déli államokban fertőz, a hőmérséklet emelkedése és a vizek visszahúzódása miatt viszont egyre több az eset az északi régiókban.

KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A kórokozó az orr nyálkahártyáján keresztül az agyat is képes elérni, ahol primer amőbás agyvelő- és agyhártyagyulladást idézhet elő.

Emiatt az N. fowlerire gyakran hivatkoznak agyevő amőbaként.

A tünetek általában öt nappal a fertőzés után jelentkeznek, a páciens lázat, fejfájást, hányingert, hányást, nyakmerevséget, zavartságot és görcsrohamokat tapasztalhat. A kórokozó nem tud emberről emberre terjedni.

Az amőba többnyire édesvízben úszva tudja megbetegíteni az embert, ehhez az kell, hogy a kórokozó bejusson az orrba. Bár a betegség nagyon veszélyes, összességében igen ritkán alakul ki fertőzés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik