Sport

A rettegésben élő özvegy beperelte a rendőröket, akik Kobe Bryant holttestéről készült fotókat terjesztettek

FREDERIC J. BROWN / AFP
FREDERIC J. BROWN / AFP
Vanessa Bryant minden nap félelemben él, mert attól tart, hogy újabb és újabb fotók jelennek meg a közösségi médiában a helikopter-balesetben meghalt férjéről, a legendás kosaras Kobe Bryantről és lányukról, Giannáról.

„Kész vagyok alászállni a pokolba, hogy igazságot szolgáltassak a családomnak” – mondta Vanessa Bryant abban a perben, amelyet négy Los Angeles-i rendőr ellen indított személyiségi jogok megsértése miatt.

Kapcsolódó
LeBron James 37 évesen még kapott egy majdnem 100 millió dollárt érő szerződést
Az előző idényben meccsenként 30 pont fölött volt az átlaga.

Kobe Bryant és lánya 2020. január 26-án szenvedett tragikus helikopter-balesetet, amely során az áldozatokról a helyszínre rendőrök és tűzoltók számos fotót készítettek, majd elkezdték barátaik között terjeszteni, és onnan már nem kellett sok ahhoz, hogy a fotók az interneten is felbukkanjanak.

Vanessa három órán át tanúskodott a tárgyalás nyolcadik napján.

Keresetében azzal vádolja a Los Angeles megyei seriffhivatal és a tűzoltóság vezetőit, dolgozóit, hogy hanyagságukkal érzelmi feszültséget okoztak, és megsértették a magánéletüket.

Azt mondta, amikor Alex Villanueva Los Angeles megyei seriff személyesen találkozott vele, hogy megerősítse a halálhírt, akkor arra kérte, tegyen meg mindent, hogy a tetemek biztonságban legyenek.

Ha nem tudja visszahozni a férjemet és a lányomat, kérem, ügyeljen arra, hogy senki ne fényképezze le őket. Kérjük, biztosítsa a területet. Erre azt mondta, megteszi

– emlékezett vissza.

Hetekkel később az LA Times arról számolt be, hogy a seriff helyettesei képeket osztottak meg a baleset helyszínéről, míg egy norwalki bár vendége, Raphael Mendez Jr. hivatalos panaszában azt írta, hogy a helyettes fényképeket mutatott Kobe Bryant lefejezett holttestéről.

Vanessa úgy emlékezett vissza, hogy amikor tudomást szerzett minderről, teljesen megsemmisült.

„Bíztam bennük. Bíztam abban, hogy nem teszik meg ezeket a dolgokat. Több együttérzést és tiszteletet vártam tőlük, a férjem és a lányom méltóságot érdemelnek” – tette hozzá.

Vallomásában a seriff azt mondta, úgy tudja, minden ilyen képet töröltek és megsemmisítettek. Ugyanakkor a gyászoló özvegy attól retteg, hogy Kobe másik három lánya – a hároméves Capri, az ötéves Bianka és a 19 éves Natalia – bármikor belefuthat ilyen képekbe a világhálón.

Pánikrohamaim vannak. Minden nap rettegésben élek amiatt, hogy egyszer felbukkannak ezek a fotók

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik