Kultúra

Egy nő azzal vádolja R. Kellyt, hogy 15 éves korától kezdve szexelt vele

KAMIL KRZACZYNSKI / AFP
KAMIL KRZACZYNSKI / AFP

Újabb szövetségi per indult R. Kelly ellen, akit egy másik ügyben már 30 év börtönre ítéltek. A perben tanúként meghallgatott nő azt vallotta, hogy az R&B-énekes több száz alkalommal szexelt vele, mielőtt betöltötte volna a 18. életévét. A 37 éves, „Jane” néven emlegetett nő azt mondta, hogy a kapcsolata Kellyvel már 13 éves korában elkezdődött.

Az énekes ellen gyermekpornográfia, az igazságszolgáltatás akadályozása és más vádak miatt folyik eljárás Chicagóban, és ügyvédei ragaszkodnak ahhoz, hogy ügyfelük nem „szörnyeteg”, és megérdemel egy tisztességes tárgyalást.

Kelly (teljes nevén Robert Sylvester Kelly) tizenhárom büntetőjogi váddal néz szembe, köztük gyermekpornográfia készítésével és átvételével, az igazságszolgáltatás akadályozásával és kiskorúak szexuális tevékenységre való csábításával. Már harminc éves börtönbüntetését tölti, miután tavaly egy New Yorkban tartott külön perben elítélték szexkereskedelem és zsarolás miatt. A mostani ügy nagyrészt Jane vallomásán alapul. Az ügyészek azt állítják, hogy Kelly legalább négy videót készített Jane-nel, amelyek egyes részeit az esküdteknek is megmutatják.

Kapcsolódó
30 évet kapott szexuális bűntettekért R. Kelly
Az amerikai énekesnek hátborzongató rendszere volt behálózott rajongói kihasználására.

A csütörtöki bírósági tárgyaláson Jane azt vallotta, hogy Kelly 15 éves korától kezdve „megszámlálhatatlan alkalommal” szexelt vele (Amerikában államonként 16-18 éves kor között váltakozik a beleegyezési korhatár, a tárgyalásnak otthont adó Illinois államban 17 év, mely 18 évre emelkedik olyan személy esetében, aki  bizalmi pozíciót tölt be az áldozat felett). Az esküdteknek fényképeket mutattak róla a középiskolában, hogy szemléltessék, milyen fiatalnak tűnt akkoriban. Kétórás vallomása során Jane számos olyan szexuális együttlétet ismertetett, amelyeket Kelly állítólag rögzített. Az egyik videón Kelly úgy tűnt, hogy pénzt ad át neki. Amikor megkérdezték, hogy miért, Jane azt állította, hogy Kelly úgy gondolta, hogy ha ez valamilyen okból nyilvánosságra kerül, azt mondaná, hogy prostituáltnak gondolta Jane-t, írja a BBC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik