Kultúra

Mielőtt feltárta, kirabolta Tutanhamon sírját a brit régész

STRINGER / Anadolu Agency via AFP
STRINGER / Anadolu Agency via AFP
Új bizonyíték támasztja alá, hogy Howard Carter kincseket emelhetett el a fáraó sírkamrájából.

1922-ben, vagyis épp száz éve kezdte el feltárni Howard Carter brit amatőr régész Tutanhamon sírját, amely máig az egyetlen teljes épségben megmaradt fáraósír, egyben az egyetemes régészet egyik legnagyobb szenzációja. Egyiptomiakban már régóta felmerült a gyanú, hogy Carter kincseket rablohatott a leletből, de a vádakat sosem tudták bizonyítani. Most azonban egy 1934-ben írt, eddig publikálatlan levél megerősíteni látszik mindezt. A terhelő sorokat Sir Alan Gardiner filológus, Carter csapatának egyik tagja vetette papírra. Az ő feladata volt, hogy a hieroglifákat leolvassa a 3300 éves sírban, és később kapott Cartertől egy ősi amulettet. Carter biztosította róla Gardinert, hogy az amulett nem a Tutahamon-sírból származik, ám a tudós megmutatta azt Rex Engelbachnak, a kairói Egyiptomi Múzeum akkori brit igazgatójának, aki megerősítette, hogy az amulet passzol a többi lelethez, és bizony a sírból lett elemelve.

Az amulettet, amit mutatott nekem, minden kétséget kizáróan Tutanhamon sírkamrájából lopták el. Mélyen sajnálom, hogy ilyen kínos helyzetbe kerültem. Természetesen nem árultam el Engelbachnak, hogy az amulettet öntől kaptam

– írta Gardiner Carternek címzett levelében, amely az Oxford University Press gondozásában nemsokára megjelenő Tutankhamun and the Tomb that Changed the World című könyvben lesz publikálva. A szerző, Bob Brier szerint ez és a könyvében taglalt egyéb bizonyítékok minden kétséget kizáróan alátámasztják azokat a régi gyanúkat, hogy Carter a sír hivatalos feltárása előtt betörhetett a kamrába és kincseket vett magához onnan.

Az biztos, hogy sosem vallotta be. Hivatalos cáfolatunk sincs tőle. De az egyiptomi kormány egy időre kitiltotta őt a sírkamrából, sok ellenérzés volt vele szemben, mert azt gondolták, hogy kincseket lop

– mondta a Guardiannek Brier, aki szerint az az általa publikált levelek fő jelentősége, hogy a régóta ismert vádakat az egyiptológia egyik vezető szakértője igazoltnak látta, aki maga is részt vett az első feltárásnál. Brier szerint Carter aligha tudta volna Engelbachot megcáfolni, mert túl nagy volt a szakmai tekintélye, és nagyon értett a dolgához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik