Kultúra

A Sziget nyitónapján kiderült, miért különleges Dua Lipa a mai popsztárok között

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Dua Lipa koncertje igazi popelőadás volt: meglepetések nélküli szórakoztatás.

Második headliner koncertjét adta a Szigeten Dua Lipa. Ez alapvetően nem lenne izgalmas, de ha hozzátesszük, hogy az első saját elmondása szerint mérföldkő volt, akkor már érdekesebb.

Az első fellépése itt 2018-ban volt, az első olyan nagyfesztiválos koncertje, amelyen headlinerként lépett fel. Nagyon hálás volt miatta, posztolt róla a koncert után, és aztán 2020-ban is: egy szigetes videóval jelentette be, hogy végül el kell halasztania a koronavírus-járvány miatt a második lemezének a koncertturnéját. Ahogy a Szigetnek is le kellett mondania az azévi fesztiválját, pedig már akkorra be volt jelentve Lipa, természetesen ismét headlinerként.

Adrián Zoltán / 24.hu

Most aztán 2022-t írunk, és végül megvalósult az a sokak által várva várt második teltházas koncert, hiszen két év kihagyás után újra van Sziget, egyből első napon az albán származású londoni énekesnővel. Nem a 2018-assal, ez már egy másik Dua Lipa, tényleg napjaink egyik legnagyobb előadója.

Kapcsolódó

Lipa is várhatta ezt a koncertet, és nemcsak azért, mert végre visszatért a fontos állomásnak bizonyuló Budapestre, hanem mert ez volt a Future Nostalgia című album turnéjának utolsó állomása.

74 koncertet nyomott le idén a turnéval, és ez még úgy is soknak tűnik, hogy a lemez még 2020-ban jelent meg, csak aztán jött a járvány, és most tudta nagy iramban bejárni vele a világot.

A közönség pedig tömegesen tódult a fellépésre, és még a horribilis árak sem tudták ebben megakadályozni, ki is kellett rakni a megtelt táblát.

Kapcsolódó
Ez hátralevő életünk legolcsóbb Szigete, mégis iszonyatosan drága az idei fesztivál
A kétéves kihagyás és az infláció hatása még a vártnál is jobban meglátszik az idei fesztiválon. Az első napon néztünk körbe, mennyi is az annyi.

És hogy milyen volt a fellépés?

Olyan mint a Sziget, korrekt, de semmi különös. Jó ott lenni, de igazából nem hagyunk ki akkor se semmit, ha nem megyünk el rá.

Adrián Zoltán / 24.hu

A setlist mér eleve nem volt meglepetés, aki utánanézett, miket ad elő a koncertjein a 26 éves énekesnő, láthatta, hogy jó ideje minden koncerten ugyanaz a számlista van, annyi kiegészítéssel, hogy a nagyobb koncertjein – ilyen volt a szigetes is – van pár plusz átkötés. Így a Lobster Attack című képregényes videó, illetve a Hollaback Girl című Gwen Stefani dal, ezek alatt tud kicsit megpihenni Lipa.

Nagy előnye az énekesnőnek, hogy tényleg jó popdalokat ír (vagy írtak neki mások), a 70-es, 80-as éveket megidéző, Grammy-díjas Future Nostalgiáról minden dalt előad, és egészen egységes világot is teremt, talán a címadó dalt leszámítva, ami kicsit megtöri a koncert lendületét az utolsó számok között. Ezeken kívül persze a 2020-as albumot megelőző slágereit is elénekli, így a New Rulest, a Be the One-t, ahogy az újabb nagyot menő közreműködéseit is, mint a Calvin Harrisszel közös One Kisst, az Electricityt és az Elton John-feldolgozás Cold Heartot.

Adrián Zoltán / 24.hu

Egyébként nincsenek meglepetések, profin előadott koncert, minden a helyén van, Lipa és a táncosai mindent kiadnak magukból, de sokkal több nem derült ki róla szerda este. A közönséggel se nagyon kommunikál a mindössze egy ezüst bodyt viselő énekesnő, csak akkor, mikor a Good in the Bed című dalt egy szülinapos rajongónak dedikálja, illetve, mikor a közönség soraiból felkerül a táncosaihoz egy szivárvány színű zászló. Kétszer megemlíti a 2018-as koncertet, de egyébként nem dob be más témákat, már amikor megszólal, mert erre is csak ritkán volt példa.

A színpadkép sem különösebben izgalmas: lépcsőzetes elrendezésű, kék és vörös színek jellemzik, a szó pozitív értelmében retrós diszkó hatású a diszkógömbökkel, a fényekkel, a táncosok görkorijával, de kétséges, hogy sokaknak az agyába égett volna a látvány.

De talán épp ez az előnye is. Vetélytársai nagy része a hangjával és a hajlításokkal van elfoglalva, esetleg a külcsínnel, Lipa viszont azt hozza, ami a legfontosabb: egy feszes, megszakítások nélküli, bulizós fellépést.

Lipa kevés beszéde, „távolságtartása” is rátesz egy lapáttal, hogy ma, mikor a közösségi oldalakat bejárják azok a videók, ahol az előadók kontaktusba kerülnek a koncertjeiken a rajongóikkal, illetve folyamatosan posztolnak (jól tudja ő, milyen ez, hiszen legutóbbi párja a Hadid-testvérek közül került ki), ő csak azt csinálja, amiért jött, megtáncoltatni az embereket.

Adrián Zoltán / 24.hu

Olyan Dua Lipa, mint a rádiók, amik játsszák: vezetés közben hallgatva az embernek elkezd járni a keze, lába, énekelgeti, de ettől még nem kapja el annyira a hevület, hogy nekivezessen az előtte haladónak. Tökéletesre csiszolt popos táncdalok, de épp ezért sok meglepetést nem is várhatunk el tőle. Ezt mutatja az is, hogy a koncert elején hatalmasnak tűnő tömegből a végére azért jó páran elsétáltak. Nem mintha bárkinek is csalódást okozott volna, de hiányzott belőle az a plusz, amitől eksztázisba esnek az emberek, mondom ezt úgy is, hogy azért jó íve volt a koncertnek, az utolsó számokra – One Kiss, Hallucinate, Levitating és a koncertet záró Don’t Start Now – már sokkal nagyobb volt az ugrálás.

Ami meglepő volt, hogy életemben nem láttam annyi gyereket a Szigeten, mint a tegnapi főfellépő koncertjén, viszont a nagyszínpad előtti téren mintha kijjebb tolták volna a kocsmákat, így a telt ház ellenére jóval kisebbnek tűnt a tömeg sűrűsége, mint például a korábbi években Ed Sheeran vagy Rihanna alatt, és nyugodtan élvezhették a koncertet a gyerekek szintúgy, mint a bulizók.

Csütörtökön a Kings of Leon és a Bastille lesznek a fő nagyszínpados fellépők a Szigeten.

Adrián Zoltán / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik