Foci

Közülük kerül ki az idei év legjobbja

marta (marta)
marta (marta)

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közzétette annak a tíz női futballistának a névsorát, akik közül kikerül a 2013-as év legjobb játékosa.

A FIFA honlapjának beszámolója szerint a jelöltek között ott van a címvédő amerikai Abby Wambach, illetve az ötszörös győztes brazil Marta is.

A Selecao kiválósága 2006 és 2010 között zsebelte be az elismeréseket, 2011-ben viszont csak második lett a japán Homare Sawa mögött. Tavaly Wambach kapta a díjat, Marta pedig megint a második lett a szavazáson.

A legjobb férfi labdarúgók névsorát, azaz a FIFA-Aranylabda várományosait kedden hozzák nyilvánosságra, december elejére pedig minden kategóriában – így az edzőknél és a legszebb gólért járó Puskás-díjnál is – már csak hárman maradnak majd versenyben.    

A díjakat a FIFA szokásos gáláján, január 13-én a zürichi Kongresszusi Központban adják át.

A női jelöltek

Nadine Angerer (német), Nilla Fischer (svéd), Lena Gössling (német), Kumagaj Szaki (japán), Marta (brazil), Alex Morgan (amerikai), Ogimi Juki (japán), Lotta Schelin (svéd), Christine Sinclair (kanadai), Abby Wambach (amerikai)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik