Gazdaság

Tolonganak az emberek az árfolyamgátért

arfolyamgat(960x640).jpg (árfolyamgát, )
arfolyamgat(960x640).jpg (árfolyamgát, )

Felpörgött az árfolyamgát a bankoknál, a nyár utolsó hónapjában mind az érdeklődők, mind az igénylések száma megnőtt - írta a Világgazdaság csütörtökön.

Június végéig mintegy 20 ezer ügyfél valamivel több, mint 180 milliárd forintnyi hitelét strukturálták át a bankok, majd júliusban a szerződők száma a Bankszövetség szerint 70 ezer fölé nőtt, s az érintett hitelállomány elérte a 650 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy a jogosultak mintegy 15 százaléka élt már a lehetőséggel.

Az augusztus a piaci szereplők szerint még nagyobb forgalmat hozott, hiszen e hónaptól kezdve a hitelintézetek már korlátozás nélkül befogadják az összes jelzálog-fedezetű devizahiteles igényeit, a szabad felhasználású kölcsönnel rendelkezőkét is. Az UniCredit Banknál a lapnak elmondták, hogy már a hónap első napjaiban megugrott az igénylések száma, az OTP-nél pedig naponta több százan érdeklődnek a konstrukció iránt.

Továbbra is eltérőek a hitelintézetek várakozásai arról, hogy a jogosultak mekkora hányada él majd az árfolyamrögzítéssel. A Bankszövetség legalább 50 százalékos arányt vár csakúgy, mint az FHB vagy az OTP. A CIB Bank viszont 75 százalékos arányt sem tart kizártnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik