Sport

„Nehéz mit mondani, a pályának gyakorlatilag egyik része sem volt jó” – lemaradt a vb-döntőről a férfi kajaknégyes

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Az eddig lezajlott négy magyar érdekeltségű középfutam felemás eredményt hozott a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon: a négy egység közül kettő jutott be a szombati fináléba, két másik hajó a B döntőbe kvalifikálta magát.

A pénteki középfutamos program kezdeteként magyar részről a kenus Korisánszky Dávidot szólították a rajthoz, és akárcsak a többi számban, 200 méter egyesben is az első három hely ért döntőt.

Az MTK rutinos, 29 éves, háromszoros vb-bronzérmes versenyzője az előfutamban ötödikként ért célba, most azonban óriási csata végén sikerült megnyernie versenyét. A kazah Viktor Stepanovval és a cseh Petr Fuksával harcolt nagyot, amit jól mutat, hogy az első három helyezett 13 századmásodpercen belül ért célba.

Az előfutamban voltak technikai hibáim, szörnyű volt a teljesítményem, egyszerűen béna voltam. Ez a mai jobb volt, de szerencsére van még egy felvonás, hogy megmutassam a világnak, hogy mi az, amit tényleg tudok

– mondta a közmédiának Korisánszky Dávid, aki családja támogatását is élvezi a helyszínen, és ahogy fogalmazott, ez óriási motiváció a számára.

„A bátyám felesége a vízreszálló stégen önkéntes, holnap pedig már a testvérem is itt lesz, és egy másik is itt van, egyetlen hiányzó a legidősebb bátyám. A menyasszonyom és a kisfiam pedig otthonról szurkolnak”.

Hasonlóan szoros küzdelmet hozott az 500 méteres férfi kajaknégyesek versenye, a Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence összeállítású magyar kvartett azonban ebben lemaradt az első három helyről – a harmadik egységtől éppen 13 századdal. Öt hajó is szinte együtt haladt, és a végén minimális előnnyel a csehek, a franciák és a házigazda kanadaiak szerezték meg a továbbjutó pozíciókat, míg Kuliék – bár a litvánokat sikerült megelőzniük – negyedikként értek a célba, így szombaton csak a B döntőben szállhatnak vízre.

Nehéz mit mondani, a pályának gyakorlatilag egyik része sem volt jó

– értékelt a vezérevezős, Kuli István.

A férfi kenupárosok 500 méteres középfutamában a tavaly ezüstérmes Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó a táv nagy részében vezetett, és ugyan közvetlenül a befutó előtt megelőzte kínai riválisa, a biztos második hellyel magabiztosan kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé.

„Ez egy jó pálya volt, ki tudtuk magunkat hajtani. Nekem az előfutamban nagyon hiányzott az, hogy a végén beégjen a rendszer és tényleg kikormolódjon. Örülök, hogy bejutottunk az A döntőbe. Ha a fináléra a finist is jól összerakjuk, akkor elérhetünk egy jó eredményt” – nyilatkozott Fekete Ádám.

Az MTK 21 éves, vb-újonc kajakosa, Balogh Gergely is mindent megtett, hogy bekerüljön az első három közé. Féltávnál a negyedik helyen lapátolt, és akkor még úgy tűnt, egy jó hajrával előrébb léphet, de végül túl erős volt számára az ausztrál Jean Westhuyzen, a svéd Dennis Kernen és a lengyel Wiktor Leszczynski által diktált tempó, s negyedik helyével szombaton a B döntőben fejezi majd be a világbajnokságot.

„Szerettem volna A döntőzni, így nem vagyok elégedett. A jövőben még többet kell készülni, edzeni, és akkor biztos vagyok benne, hogy meglesz” – fogalmazott Balogh Gergely.

Kopasz Bálint és Rendessy Eszter bejutott a szombati döntőbe a királyszámban, K-1 1000, illetve K-1 500 méteren. Az UTE 20 éves, ifjúsági korosztályban olimpiai és világbajnok, felnőttként vb-újonc kajakosa, Rendessy az előfutamban aratott győzelme után a pénteki középfutamban nagyot harcolt a német Jule Hakével és a horvát Anamaria Govorcinoviccsal, de hármuk továbbjutása egyértelmű volt. Rendessy féltávnál a harmadik helyen haladt, majd a hajrában horvát ellenfelét megelőzte, így akárcsak 1000 méteren, az olimpiai távon is ott lesz a döntőben egyesben.

Nagyon fájt ez az ötszáz méter, de jól sikerült. Egyelőre el sem hiszem. Olyanokkal versenyezhetek majd a döntőben, akiket eddig csak a tévében láttam. Elvárást nem támasztok magammal szemben, szeretném kiélvezni a verseny minden pillanatát

–mondta a közmédiának a fiatal versenyző.

A férfi kajakosok 1000 méteres versenyének harmadik középfutamában az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz nagyszerűen rajtolt, majd a táv felénél körülbelül két hajóhossz előnnyel haladt a mezőny előtt. Még a hajrához is elsőként érkezett, de aztán láthatóan kiengedett, és végül a cseh Josef Dostal mögött a második helyen lépett tovább a fináléba.

„Örülök, hogy könnyedén sikerült a rajtom, utána mentem egy erős utazót, mindenkit több hajóval megelőztem. Az utolsó kétszázon jött Dostal, ő szeret a végén csatázni, nem baj, a döntőben majd megnézzük, ki lesz a jobb. Én a végén tudtam tartalékolni, ez fontos lesz délután, párosban” – nyilatkozott a Győr 25 éves világklasszisa.

Férfi kenu egyes 500 méteren a tokiói olimpikon Fejes Dániel nem tudott beleszólni a továbbjutó helyek sorsába, ötödikként ért be, s ez számára B döntős folytatást jelent.

„Jó pálya volt. Úgy tűnik, jelenleg ez a realitás. A következő feladat a B döntő, azt akarom minél jobban megcsinálni”– értékelt szűkszavúan a 22 éves kenus.

A magyar idő szerint péntek esti középfutamos program négy magyar hajója közül csak egynek – a Nádas Bence, Kopasz Bálint 500 méteres kajak kettesnek – sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást. A finálékat szombaton és vasárnap tartják a Banook-tavon. Az első finálés napon kilenc magyar hajóért lehet szorítani.

A parakajakosoknál Kiss Péter Pál másodszor is megvédte címét a KL1 200 méteres versenyben. A Budapesti Honvéd 19 éves, paralimpiai bajnok versenyzője a pénteki fináléban végig irányította a futamot, piros-fehér-zöld hajójával a rajt után rögtön az élre állt, és bár brazil riválisa a hajrában megpróbálta megszorítani, magabiztos győzelmet aratott.

Kiss 2019 és 2021 után sorozatban harmadszor nyert.

„Nagyon vártam már ezt a versenyt és nagy izgalommal álltam be a rajtgépbe. Végre újra voltak nézők, szurkolók, és külön öröm, hogy sikerült nyernem. Féltem, hogy hideg lesz az idő, de egész kellemes volt, így maradt a rövidujjú. A rajt előtt éreztem a feszültséget mindenkin, ahogy magamon is, de az ellenfeleken azt is láttam, várják, hogy az űzött vad meglesz-e. Most először vagyok ezen a kontinensen, kellemes emlék lesz számomra ez a vb” – nyilatkozott a közmédiának a régi-új világbajnok.

A szám másik magyar indulója, a 42 esztendős, riói paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert negyedik lett a döntőben. A további két magyar érdekeltségű pénteki fináléban Rozbora András a hetedik helyen végzett KL2 200 méteren, míg Kiss Erik nyolcadikként zárt KL3 200 méteren.

A kiemelt képen a kajaknégyes a tavalyi vébén látható, akkor Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos és Gál Péter (jobbról balra) alkotta az egységet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik