Gazdaság

Matolcsyék időben léptek

A Nemzetgazdasági Minisztérium határidőre eljuttatta a jövő évi büdzsé hatástanulmányait a Költségvetési Tanácsnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az előzetesen jelzett, augusztus 20-i határidőre elkészítette a 2013. évi költségvetési törvénytervezet kapcsán a Költségvetési Tanács által kért háttérinformációkat, számításokat. A dokumentumokról a minisztérium és a tanács között felsővezetői egyeztetés volt, amely alapján közös döntéssel további megbeszélésre kerül sor – közölte a tárca kedden az MTI kérdésére.

Korábban az NGM az MTI-t arról tájékoztatta: a minisztérium augusztus 20-ig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak (KT) a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat. Az NGM kifejtette: a kiegészítő információk kéréséről szóló költségvetési tanácsi határozat megállapította, hogy a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló, az Országgyűlés által július 12-én elfogadott törvényjavaslat fejezeti főösszegei eltérnek a tanács által vizsgált korábbi törvénytervezetétől.

A KT további információk átadására és hatástanulmányok elkészítésére kérte fel a nemzetgazdasági minisztert. A tanács július 16-i határozatában megállapította, hogy a kormány június 15-én az Országgyűlésnek benyújtotta a 2013-as költségvetési törvényjavaslatot, amely számos ponton figyelembe vette a tanács korábbi ajánlásait. A költségvetési törvényjavaslat benyújtása óta azonban az Országgyűlés számos, a költségvetés bevételi és kiadási oldalát, valamint az adórendszert több esetben jelentős mértékben módosító javaslatot fogadott el. Az elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt.

Megjegyezték, hogy a tranzakciós adó átalakítása, a kisvállalati adó és a tételes vállalati adózás bevezetése, valamint a munkáltatói járulékterheket érintő változások következtében alapjaiban változik a vállalatokat terhelő adók rendszere. A változások érdemi viselkedési hatást válthatnak ki, így a 2013. évi költségvetési hiányra gyakorolt hatásuk csak részletes hatástanulmányok alapján ítélhető meg. A költségvetés az adóbeszedés hatékonyságának tervezett javításából a GDP több mint fél százalékát kitevő többletbevétellel számol. A jelentős hatékonyságjavulást alátámasztó intézkedési tervek azonban nem ismertek teljes körűen. Ezért a tanács fontosnak tartja, hogy a szükséges információk birtokában véleményét kifejtse ezekről a folyamatokról is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik