Belföld

Az MSZP beárazta Orbánék “ámokfutását”

mszp-logó (mszp-logó vágott)
mszp-logó (mszp-logó vágott)

Az MSZP-s Tukacs István szerint „úgy köszönt az országra a szeptember, hogy Orbán Viktor álombeli céljaiból és rózsaszín ígéreteiből egyetlen betű sem teljesül".

Az ellenzéki képviselő szerint az élet jelentősen drágul, a „megélhetetlenség szakadéka felé száguld az ország. A Matolcsy-féle teljes dilettantizmusnak hála Magyarország minden – nem fideszes oligarcha – polgárának üresebb lesz a pénztárcája. Aki nem tud meríteni a narancsos barátok által a közkasszából kilopott pénzből, az súlyos bajba kerülhet.”

Tukacs István ténynek nevezi, hogy egyetlen év alatt a tojás 34 százalékkal lett drágább, a kakaó 20 százalékkal, a párizsi, a kolbász és a liszt nagyjából 10 százalékkal, a gyógyszerek 4,2 százalékkal kerülnek többe; a háztartási energia 6,3, ezen belül a távfűtés 8,4 százalékkal emelkedik, az üzemanyagok 12,2 százalékkal drágulnak. „Ezek az Orbán–Matolcsy-tengely értelmetlenül unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikájának az eredményei.”

A szocialista honatya úgy látja, hogy az elszegényedő milliók tovább szegényednek, „a négymillió szegény országából jövőre akár öt (vagy ki tudja hány?) millió szegény országa is lehet”. Szerinte a gazdasági adatokból egyértelművé vált: a matolcsyzmus megbukott, ez az irány tarthatatlan, szakadékba löki az országot.

A képviselő pártja nevében felszólítja Orbán Viktort, menessze gazdasági miniszterét, majd maga is mondjon le, hogy egy új, hozzáértő kormány kezdhesse el Magyarország újjáépítését.

Nem a valóságot tükrözi az “együtt az ország” szlogen

Az MSZP szerint nem a valóságot tükrözi az augusztus 20-i nemzeti ünnep “együtt az ország” szlogenje, mert a kormány nem szolidáris a nehéz helyzetben élőkkel. A párt szóvivője szerint négy millió ember él a létminimum alatt, hónapról hónapra nő azok száma is, akik dolgoznak, mégis egyre szegényebbek, mert a kabinet érzéketlen a problémáik iránt.

Török Zsolt  úgy látja, az Orbán-kormány elmúlt másfél-két éves tevékenysége miatt egy átlagos, kétgyermekes, kétkeresős családnak havi körülbelül 30 ezer forinttal ér kevesebbet a fizetése, ha pedig devizahitelük is van, akkor még havi 15 ezer forint pluszköltséget jelent a kabinet eddigi gazdaságpolitikai “ámokfutása”. Szerinte “a fideszeseknek luxusóvoda jut, másoknak meg luxus az óvoda” – fogalmazott a képviselő.

A kormány 10 milliárd forintot költ a Terrorelhárítási Központra, holott ebből a pénzből, idén 7000 forinttal lenne olcsóbb az iskolakezdés minden kétgyerekes családnak, a “néptől elszakadt miniszterelnök” konzultációs akcióira költött egymilliárd forint pedig bőven fedezné az ingyenes nyári gyermekétkeztetés költségeit a legrászorultabbaknak. Az MSZP szolidaritást, igazságos adórendszert és támogatási politikát, valamint növekedésösztönzést és gazdaságélénkítést vár a kormánytól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik