Kultúra

Johnny Deppnek merevedési zavarai voltak, Amber Heard eszkort volt – újabb vádak derültek ki a bírósági dokumentumokból

ELIZABETH FRANTZ / POOL / AFP
ELIZABETH FRANTZ / POOL / AFP

Nagyon úgy fest, hogy még egy ideig nem fog kifulladni az Amber Heard és Johnny Depp közt dúló háború, főleg azért sem, mert hiába zárult le a nagy médiafigyelemmel kísért per, Heard már fellebbezett. Hogy addig se unatkozzon senki, nyilvánosságra került közel hatezer oldalnyi dokumentum, amelyből meglehetősen csúnya vádaskodások derülnek ki – olyanok, amelyek végül nem jutottak el a tárgyalóteremig.

Ilyen többek közt az is, hogy Heard jogi csapata szerint Deppnek merevedési problémái voltak, ami miatt gyógyszereket is szedett, ez vezetett ahhoz, hogy szexuálisan bántalmazta a színésznőt. Azzal is Depp bűnössége mellett próbáltak érvelni, miszerint a színész állítólag rendszeresen drogozott együtt Marilyn Mansonnal. A két híresség közötti üzenetváltásokkal azt próbálták bebizonyítani, hogy a szintén bántalmazással vádolt zenésszel hogyan beszélték ki barátnőiket. Bár a pert Depp indította becsületsértés miatt arra hivatkozva, hogy az általa valótlannak vélt vádak miatt több filmtől és komoly pénzektől esett el, Heard ügyvédei ugyanezzel érveltek: azt állították, hogy az elmúlt években a színésznő nagyjából 50 millió dollártól esett el a perek miatt, ezzel együtt kiesett az A-listás sztárok közül, egészen pontosan olyan nevekkel helyezték egy szintre a színésznőt, mint Jason Momoa, Gal Gadot, Zendaya, Ana de Armas és Chris Pine.

Depp ügyvédei azzal próbálták volna hitelteleníteni Heardöt, hogy olyan meztelen képeket mutatnak róla, amely bizonyítja, hogy a színésznő egzotikus táncosként dolgozott egy időben, sőt, azt is állították, Heard eszkortlány volt. De a színésznő testvérét és egy halott barátját is érintették volna egy történetben: arról próbáltak bizonyítékot kisajtolni a testvérből, hogy Heardnek köze volt-e a tavaly bekövetkezett halálos autóbalesethez.

Az egész Heard-Depp-saga azzal kezdődött, hogy válásuk után a színésznő családon belüli erőszakkal vádolta meg a színészt egy cikkben. A folyamatos pereskedést követően Depp idén 50 millió dollárra perelte volt feleségét becsületsértés miatt, az ügyben végül neki adott igazat a bíróság. Heard azonban már jelezte, hogy nem hagyja ennyiben, fellebezett a döntés ellen.

Kapcsolódó
Mégis ki ez a színésznő, akit többet látunk saját bírósági szappanoperájában, mint a filmvásznon?
Kis szünetekkel lassan öt éve zajlik Johnny Depp és volt felesége szappanoperája, amely jelenleg a sokadik évadnál tart. Ráadásul a női főszereplőt eddig többet láttuk tárgyalótermi fotókon, mint a vásznon. Mégis kicsoda Amber Heard?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik