Gazdaság

Adatlopás miatt sok bankkártyát kell lecserélni

Jövő hét elejére a legtöbb, a decemberi adatlopásban érintett, és lecserélendő bankkártyát újjal pótolják a hazai bankok. Az ebből eredő kár százmillió forintos lehet.

Jól haladnak a hazai bankok a decemberi kártyaadat-lopásból eredő feladataikkal: az érintett bankkártyák túlnyomó részét már lecserélték, és napokon belül minden ügyfél megkapja az új plasztikot – tájékoztatták a Világgazdaságot a piaci szereplők. A gyors reagálás ellenére a bankok nem úszták meg olcsón az ügyet: az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján a kicserélt kártyák száma megközelíthette a százezret, így – az egyéb járulékos tételekkel együtt – lapunk kalkulációi szerint csak ebből az egy ügyből eredően százmillió forintos nagyságrendű költségekkel kellett szembenéznie a hitelintézeti szektornak.

Azt ugyanakkor minden hitelintézetnél hangsúlyozták, hogy a gyors, minden létező kommunikációs csatornát kihasználó reakció miatt nagyon kevés illetéktelen tranzakció történt az adatlopásnak tulajdoníthatóan, és ezek költségét is megtérítik a kártyabirtokosoknak: ebből következően az ügyfeleket maximum kis kellemetlenség terheli, de anyagi kár semmiképpen sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik