Belföld

Gulyás Gergely elmondta, mikor jelenik meg a rezsicsökkentés korlátozásáról szóló rendelet

Tusványoson kapta mikrofonvégre Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert a Telex, ahol a rezsicsökkentésről kérdezték. Itt Gulyás rögtön azzal indított, hogy mielőtt részletekbe és számításokba bonyolódna, megvárja az ezzel kapcsolatos holnapi bejelentéseket.

Vagyis várhatóan holnap, azaz csütörtökön jelenik meg a rezsicsökkentés korlátozásáról szóló kormányrendelet.

A miniszter ezután egyebek mellett elmondta, két-három hete még eszébe sem jutott, hogy így kéne tennie, most mégis spórolni kezdett, ugyanakkor nem aggódik, szerinte képes lesz majd kifizetni az esetleges túlfogyasztásait. Ezután arról is beszélt, hogy a rezsicsökkentés csökkentése még azzal is járhat, hogy nőni fog a kormány támogatottsága, mert látni fogjuk, hogy az átlagfogyasztásig meg tudják védeni a családokat a kormánypártok, szemben a többi európai országgal.

Gulyás később a 444-nek is nyilatkozott, ők leginkább a katatörvény módosításáról és az azt követő történésekről kérdezték a minisztert. Gulyás szerint egy demokráciában lehet tiltakozni kormányzati döntések ellen, Magyarországon ez most is adott, ahogy az elmúlt 30 évben mindig, „eltekintve attól, amikor Gyurcsány Ferenc baloldali kormánya volt hatalmon”. Gulyás szerint ezzel együtt ha valami nem helyes a történetben az az, hogy a tüntetők hidakat foglalnak el.

A miniszternek idézték Novák Katalin államfő szavait, aki szerint hosszabban kellett volna egyeztetni az érintettekkel, mielőtt elfogadják a törvényt, ehhez képest egyetlen nap alatt áttolták a módosítást a parlamenten. Gulyás azt mondta, a köztársasági elnök véleményét eddig is tiszteletben tartotta és ezután is tiszteletben fogja tartani.

A kérdések itt is kitértek a rezsicsökkentés korlátozására. Felhozták Gulyásnak, hogy ő 2006 után egyértelmű kritikusa volt annak, amikor egy párt ígér valamit a választási kampányban, majd azt nem tartja be, és olyan intézkedéseket hoz, ami növeli a lakosság terheit. A kérdésre, hogy nem épp ezt tette-e most a Fidesz a rezsicsökkentés korlátozásával, Gulyás úgy válaszolt, hogy most nem ez a helyzet, mert

2006-ban az újrázó kormány tönkretette az országot, ezt elhazudta a választási kampányban, aztán megemelte az árakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik