Gazdaság

Kivonatnák a forgalomból az 5 forintost Matolcsy Györggyel

A Jobbik szerint színesfémhulladékként kilóra már többet ér, mint fizetőeszközként.

A jobbikos Balassa Péter bevonatná az ötforintost a jegybankkal. Az ellenzéki politikus szerint a forint leértékelődésével az érme forgalomban tartása már nem gazdaságos, Matolcsy Györgynek ezért a lehető legrövidebb időn belül élnie kellene a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben biztosított jogával, rendeletet kellene kiadnia az ötforintos érme bevonásáról.

Balassa Péter határozati javaslatában emlékeztet rá, hogy amikor az MNB 2008. március 1-jén bevonta az 1 és 2 forintos érméket, ez 3-4 milliárd forintos megtakarítást jelentett nemzetgazdasági szinten. Az azóta eltelt időben a pénzromlás üteme vfelgyorsult, ami a forint leértékelődéséből, az árak drasztikus emelkedéséből, a valós inflációból és a háztartások eladósodottságából jól látszik.

A jobbikos politikus szerint még jobban szemlélteti a pénz romlását, hogy az 5 forintos saját anyagköltségét sem éri meg, színesfémhulladékként kilóra többet ér, mint fizetőeszközként.

Balassa Péter kiszámolta, lemérte

Az 5 forintos súlya 4,2 gramm, anyaga réz, cink és nikkel. 238 darab ad ki egy kilót, ami 1.190 forintot ér. A háztartási sárgarézhulladék kilós átlagára a színesfémátvevőknél jelenleg 1.500 forint – írta, majd hozzátette,

ha az 5 forintost a háztartási sárgarézhulladékba leadhatnánk, legalább 300 Forintot keresnénk rajta.

Átlagban a hulladékár többszöröse lehet az alapanyagárnak: csak sárgaréztartalommal számolva 1 kiló alapanyag 6 000 forint körül van, így 1 darab 5 forintos akár 25 forintba is kerülhet, amihez még
hozzáadódik a nikkel, az érmeverés, a szállítás, a tárolás és az egyéb költségek. Sajtóértesülések szerint ráadásul a készpénzhasználók 62 százaléka szerint nincs szükség 5 forintosokra.

Az államnak ezt a pénzt forgalomban tartani nem gazdaságos, az érme bevonása – még a kerekítésből származó kiadások mellett is – több mint tízmilliárdos megtakarítást jelenthet a központi költségvetésnek. Ezt a pénzt a Jobbik a forráshiánnyal küzdő szociális területre csoportosítaná át.

Kapcsolódó
ötforintos érme (ötforintos, pénzérem, forint, )
Pletykálják, hogy kivonnák a forgalomból az 5 forintost
Sokak szerint nincs már rá szükség, mert önmagában már nemigen van vásárlóértéke, és csak pénztárcanehezék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik