Belföld

Németh Szilárd a rezsidrágulásról: Dolgozunk valamiféle kompenzáción

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Mindenféleképpen lépnünk kellett, ezért rendeltük el az energia-veszélyhelyzetet – mondta csütörtök este a Hír TV Napi Aktuális című műsorában Németh Szilárd. A rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos arról is beszélt, hogy „ebben a gazdasági válságban azt tudják biztosítani, hogy az átlagfogyasztás erejéig minden magyar háztartás megkapja a rezsicsökkentést”.

Kapcsolódó
Példák a valóságból: átlagos energiafogyasztású családok is kieshetnek a rezsivédelemből
A részletszabályok ismerete nélkül, a kormányinfón elmondottakból kiindulva az látszik: elképesztő növekmények is lehetnek a rezsiben. Nagy kincs lesz a tetőre szerelt napelem.

Németh Szilárd úgy vélekedett, a háború „teljesen kiteljesedett”, és szerinte Brüsszel folyamatosan rossz lépésekkel válaszolt. „Egyedülálló módon védi a magyar családokat a rezsicsökkentés, még ebben a környezetben is, és ezt szeretnénk fenntartani”, tette hozzá. Azzal kapcsolatban, mikor állítanák vissza az eredeti rezsicsökkentést, a kormánybiztos azt mondta:

csak egyetlenegy gyógyír van: ha béke lesz. (…) Ha eljön a béke, visszaálhat a régi rend.

„Az árak egy pillanat alatt nem fognak visszaesni, de akkor már van lehetőségünk arra, hogy a béke tekintetében gondolkozzunk”, jelezte.

Arra a felvetésre, tervezi-e a kormány, hogy valamiféle kompenzációs rendszert kidolgozzon a különféle élethelyzetekre, Németh azt mondta, „sok mindenben gondolkodnak”, legutóbb például a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökével tárgyalt. „Mindenkin segíteni szeretnénk”, hangsúlyozta.

Jöhet-e még bármilyen enyhítés vagy kompenzáció, kérdezte a műsorvezető, amire a rezsibiztos azt felelte, „dolgozik ezen”, azokkal, akik egyébként összefogják ezeket a társadalmi csoportokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik