Gazdaság

286 forint körül táncol az euró

Erősödött a forint kedden. Az eurót délután négy órakor 286,10 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a hétfő délutáni 287,72 forint után.

A jegybank piaci várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése, illetve a középtávú gazdasági kilátásokról tartott tájékoztatója a forint árfolyamát lényegében nem befolyásolta. Az euró jegyzése a jegybanki bejelentést követően a nap folyamán korábban tartott 286 forint feletti szintről átmenetileg 286 alá húzódott, majd visszatért 286 forint feletti szintre, később pedig a 286-os jegyzés közvetlen közelében stabilizálódott.

A svájci frank jegyzése kedden délután négy órakor 238,11 forinton, délelőtt fél tízkor 238,80 forinton, hétfőn délután pedig 239,48 forinton állt.

A dollárt 228,96 forinton jegyezték a hétfő délutáni 230,27 forint után, a japán jen árfolyama pedig 2,8840 forint volt, szemben a hétfő délutáni 2,8933 forinttal.

A forint 0,60 százalék körüli erősödésével szemben a lengyel zloty kedden 0,30 százalékkal, a román lej pedig 0,25 százalékkal erősödött, a cseh korona viszont 0,20 százalékkal gyengült.

Az euró árfolyama a csütörtöki uniós csúcstalálkozót megelőző tartózkodó piaci magatartás közepette alig változott hétfőről keddre, a hétfő délutáni 1,2483 dollár után kedden délután négy órakor 1,2487 dolláron jegyezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik