Gazdaság

Parragh: Kissé erőteljesre sikerült a kata módosítása

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

A tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor kissé erőteljesre sikerült – mondta Parragh László a Világgazdaságnak a katáról szóló törvénymódosítással kapcsolatban, amit hétfőn nyújtott be a kormány.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megjegyezte, „nem dolga minősíteni a politikai akaratot”, majd hozzátette, hogy „mi letettük az összes verziót, illetve számítást az asztalra”.

Parragh ugyanakkor kizárta, hogy a tervezett módosítás még puhulna holnapig. A szervezet számításai szerint jelentősen csökken majd a 450 ezres katás adózói kör, de úgy véli, „a most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról”.

A szervezet elnöke szerint az átalakítás alapja, hogy egyre többen ismerték fel, hogy a katát választva kedvezményesen kerülhető ki a közteherviselés. Egyúttal megjegyezte, hogy a bevezetés dátumát tekitve volt vita, mert a kamara a jövő januári bevezetés mellett érvelt, míg a tervezet szerint már szeptembertől él az új törvény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik